Átadták a Szent Márton palástja díjat
Szent Márton-napi búcsú Munkácson
November 12-én Munkácson ünnepi szentmise keretében méltatták a Tours-i Szent Márton római katolikus székesegyház búcsúnapját, melynek meghívott szónoka Marian Buczek harkiv-zaporizsjai megyéspüspök volt. Az eseményen egyúttal átadták a tavaly alapított Szent Márton palástja díjat is.
A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye képviseletében Buczek püspököt Duda Jan Svorad püspöki helynök köszöntötte. A harkiv-zaporozsjai egyházi méltóság szentbeszédében az ünnep névadójáról, Szent Márton püspökről szólt, akit példaképül állított a hívek elé. Elmondta, hogy a római hadsereg katonájaként szolgáló Szent Márton megosztotta palástját a didergő koldussal, s éppen ezen cselekedetében rejlik a jelenkor embere felé továbbított fontos üzenet is: segítsünk a rászorulókon! Javaink megosztásával próbáljunk segíteni rajtuk! Marian Buczek rámutatott arra, hogy segíteni nem pusztán pénzbeli adakozással lehet, hanem cselekedettel is: amikor pl. a szabadidőnkből időt szakítva meglátogatunk valakit a kórházban, vagy segítünk a rászorulóknak a házi munkában, elmondhatjuk, hogy teljesítettük a szeretet parancsát. Elhangzott még, hogy segíteni nemcsak lehetőségünk szerint kell: az minden embernek elsőrendű kötelessége is, mely majd az utolsó ítéletkor komoly súllyal esik latba.
Tavaly a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye egy régi terve megvalósításaként megalapította a Szent Márton palástja díjat. A díjjal – mely egy bronzból készült emlékplakett – és a hozzá tartozó emléklappal azon személyek munkásságát kívánják elismerni, akik a hitoktatásban (pro fide), illetve az embertársaik megsegítésére végzett szociális-karitatív tevékenységükben (pro caritate) kitűntek. A Szent Márton palástja díj Pro caritate emlékplakettjét idén id. Mikulyák László, a técsői Caritas igazgatójának, a Szent Márton palástja díj Pro fide emlékplakettjét pedig a 87 éves Gerhardt Margitnak, a munkácsi római katolikus püspökség házvezetőnőjének ítélték oda. Margit néni német nemzetiségű egykori huszti lakosként fiatalon megjárta Donbászt, majd a szovjet éra alatt titokban hittant oktatott, amit minden veszély ellenére lelkiismeretesen végzett.
A búcsú a pápai himnusz eléneklésével, valamint agapéval zárult.
Fischer Zsolt