Életet mentettünk

Az összefogás eredménye

2012. november 16., 09:00 , 618. szám

Pásztornyicki Nikoletta neve sokak számára ismerősen csenghet. A hamarosan negyedik születésnapját ünneplő kislánynak rosszindulatú agydaganata volt, ezért két alkalommal is meg kellett műteni. Először azután, hogy május 17-én hirtelen rosszul lett: belázasodott és rohamot kapott. A munkácsi kórházba szállították. Beszédzavar, rángatózás, látásproblémák, mozgásképtelenség – csak néhány azon tünetek közül, melyek a roham után a végtelenül legyengült gyermek állapotát jellemezték. Rohammentővel szállították aztán Debrecenbe, ahol május 22-én végrehajtották az életmentő beavatkozást. Az 5 órás, komplikált műtét másnapján a kislány ismét rosszul lett – agyában vérrög keletkezett. A következő, 4 órás műtét után mesterséges altatásban tartották, hogy ne érezze a beavatkozás után jelentkező fájdalmakat. Ezeket a napokat szülei, Dianna és Mihály kétségekkel a szívükben élték meg. Talán önmaguknak és egymásnak sem mertek beszélni a lelkük mélyén pislákoló halvány fénysugárról, a reményről, s arról, hogy hinni kell a csodákban. Nikolettának ugyanis tényleg csodára, isteni erőre volt szüksége.

A műtét 20 ezer eurójába került az egy fizetésből élő, többgyermekes családnak. A beavatkozás sürgőssége miatt a kórház lehetőséget adott arra, hogy a műtét előtt „csak” az összeg felét fizessék ki. Ezt a munkanélküli anya és a biztonsági őrként dolgozó apa rokonok, ismerősök segítségével, banktól felvett kölcsönökből, nagy nehézségek és lemondások árán, de előteremtette. Az összeg másik felének összegyűjtésére tőlünk, a Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálattól kértek segítséget. Jótékonysági koncertekkel és Beregszászban több helyen elhelyezett perselyekkel igyekeztünk segíteni a családot. Az így befolyt összegből és magyarországi forrásokból sikerült előteremteni a maradék 10 000 eurót a csőd szélén álló család és Nikoletta számára.

A család feje fölött hosszú ideje gomolygó viharfelhő mögül most előtűnni látszik a nap. Nikoletta állapota ugyanis édesanyja szerint az utóbbi hónapokban láthatóan javult, s az orvosok is biztatják őket. A család november elején utazott Debrecenbe, hogy választ kapjanak a nagy kérdésre, miszerint a daganatnak az a 20%-a, melyet nem lehetett eltávolítani, vajon újra növekedésnek indult-e. A több tucat sugárkezelés és a kemoterápia meghozta eredményét: a daganat nem nő.

Nikoletta jelenleg jól van tehát. Haja ugyan kihullott, és szeméből még mindig tükröződik valami mélyről jövő szomorúság, ám mindezeket az idő és az imák be tudják gyógyítani. Mert erre van most szüksége leginkább a családnak. Együttérzésre és szívből jövő, őszinte imákra.

Nikoletta és szülei, valamint a Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat munkatársai ezúton is köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik adományaikkal segítették a családot és a kislányt, s ezáltal hozzájárultak egy élet megmentéséhez.

KGYMSZ