Interjú Sztáray Péterrel

2012. november 16., 09:00 , 618. szám

A beregszászi magyar konzulátus évfordulós ünnepségei kapcsán Kárpátaljára látogató Sztáray Pétert, a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkárát az ukrán–magyar kapcsolatokról, itteni benyomásairól faggattuk.

– Hogyan értékelné a beregszászi konzulátus működésének elmúlt öt esztendejét?

– Kezdetben nagyon kevés kollégával, szerény körülmények között működött az itteni képviseletünk, amivel csak igen csekély mértékben tudtunk hozzájárulni a kapcsolatépítéshez. Az elmúlt esztendők azonban nagyon nagy fejlődést hoztak a beregszászi magyar konzulátus számára, illetve az itteni magyar közösséggel fenntartott kapcsolatokban is. Elmondható, hogy a beregszászi ma egyike a legnagyobb magyar külképviseleteknek. Itteni kollégáink jelentős munkát végeznek mind a konzuli ügyekben, mind a kultúra ápolásának terén. A magyar kormánynak meggyőződése, hogy a határon túli magyar közösségeket támogatni kell. Ennek a feladatnak a gazdasági, politikai, kulturális elemei egyaránt igen fontosak. Hisszük, hogy egy ilyen jellegű külképviselet, mint a beregszászi konzulátus, nagyon sokat tud tenni ezen a téren, és ezt az itteni magyarság pozitív visszajelzései is igazolják.

– Miként alakulnak Ukrajna és Magyarország kapcsolatai?

– Ukrajna és Magyarország hagyományosan intenzív kapcsolatokat tart fenn, hisz szomszédos országok vagyunk, számtalan találkozási, érintkezési pont van. Jelenleg is arra törekszünk, hogy ezeket a kapcsolatokat továbbfejlesszük. Magyarország számára a kárpátaljai magyarság kérdése nyilván igen kiemelkedő szempont ebben a kapcsolatrendszerben. Miszerintünk van még mit tenni ezen a téren, bár rengeteget tettünk már az elmúlt időszakban is. Fontos, hogy ezt az ukrán kormány is komolyan vegye, s minden területen sikerüljön előrelépnünk. Természetesen vannak problémák – ez minden kapcsolatban benne van. Nekünk például nem tetszett, amikor Ukrajnában a választások előtt megváltoztatták a választókerületeket. Próbáltunk tárgyalni erről az ukrán kormánnyal több szinten is, de végeredményben a kárpátaljai magyarság számára kedvezőtlenül dőlt el ez a kérdés. Az együttműködés pozitív példájaként említhetők viszont Ukrajna európai integrációs előkészületei. Ezen a területen Magyarország egyike Ukrajna leghatározotabb támogatóinak politikai szinten. Bízunk abban, hogy a választások után – amelyekről elég ellentmondó, sok esetben negatív értékelések hangzottak el – sikerül Ukrajnának fölülemelkednie a problémákon, s előrelépni. Úgy gondolom, ez nem csupán a lakosság ukrán többségének az érdeke, de az itteni magyarok számára is nagyon fontos, hogy Ukrajna folytassa az integrációt, közelítsen az Európai Unióhoz.

– Ön személyesen is közreműködött annak a projektnek a megvalósításában, melynek révén az Európai Unió Keleti Partnerség programja keretében mintegy kétmillió dollár értékben újítanak fel Kárpátalján döntően magyar oktatási és kulturális intézményeket. Magyarország milyen indíttatásból szorgalmazta-szorgalmazza a projekt megvalósítását?

– Ez a projekt az egyik legjobb példa arra, hogyan lehet szoros együttműködésben, konkrét ügyekben előrelépést elérniük országainknak. A két fél részéről e projektre szánt egy-egy millió dollárral elsősorban a kultúrát, az oktatást, a jövőről való együttgondolkodást igyekszünk támogatni. Látjuk, hogy a munkálatok jó ütemben folynak. Nagyon fontos, hogy mind a két fél teljesítse a projektből rá eső részt, ezért rendszeresen konzultálunk ukrán partnereinkkel, várjuk, hogy ők is minél messzebbre jussanak a vállaltak teljesítésében.

– Lesz-e folytatása ennek a példaértékű kezdeményezésnek?

– Egyelőre semmit sem ígérhetek, de azon dolgozunk, hogy legyen. Meglehetősen optimista vagyok a tekintetben, hogy ennek a projektnek lesz folytatása. Magyar részről mindenképpen azt szeretnénk, ha lenne, jelenleg is vizsgáljuk, hogy milyen további eszközöket tudnánk az itteni kulturális és oktatási intézmények fejlesztésére fordítani.

– Milyen benyomásokkal tér haza Kárpátaljáról?

– Bár csak rövid időt tölthettem Kárpátalján, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy rendkívül intenzív a magyar kulturális élet ezen a vidéken. Látszik, hogy van élet, van átjárás az itteni és a magyarországi kultúra között, van jövője az itteni magyarságnak. Azt szeretnénk, azon dolgozunk, hogy ehhez minden támogatást megadhassunk.

szcs