Lelőtte Bendegúzt az UMDSZ-es képviselő

„Sólyompecsenye” vadász módra

A történet 2011 májusának végén kezdődött, amikor az akkor még hivatásos katonaként, mesterlövészként egy ungvári katonai alakulatnál szolgáló Demeter Béla a rafajnai Sas-erdőben talált egy fészekből kidobott sasfiókát (legalábbis akkor még így hitte). Az állatfelcser végzettségű fiatalember hazavitte a kismadarat, majd az internet segítségével kiderítette, hogy nem sast, hanem egerészölyvet talált, illetve azt, hogy hogyan kell etetni, tanítani.

„Kicsit habókos madár volt, szeretett játszani az emberekkel – meséli Demeter Béla –, azért is neveztem el Bendegúznak. Télen éjszakára még bevittem, nappal kiengedtem, májustól már éjszaka sem akart bejönni, nappal viszont mindig jött, hogy adjak neki enni. Kézre hívtam, adtam neki egeret, illetve vettem neki rendszeresen húst. Az egerészölyv egyébként nem bántotta az állatokat, mert kistestű, gyenge madár. Soha nem támadott a csirkéinkre, de a galambokra sem, legfeljebb a madarak fiókáit tudta ellopni. Bendegúznak általában én adtam enni, nagyon ritkán fogott magának egeret vagy vakondot. A madaram a kertünkben, a szilvásunkban lakott, nappal volt, hogy felkörözött 500 méter magasba is, majd elrepült, de mindig visszajött. Ha hívtam, mindig kézre jött, és úgy etettem, látták ezt a szomszédok is, sőt videofelvételeim és fényképeim is vannak róla.

November 18-án, vasárnap dél környékén már adtam enni a madárnak, és bementem tévét nézni. A falu Szernye felőli végén lakunk, hallottam, hogy jön egy traktor, megáll, majd eldördült egy lövés. A sörétek a háztetőnkön, a cserepeken csörömpöltek. A falu, a házunk irányába ment a lövés. Gyorsan kimentem, és kezdtem hívni a madaramat, mert mindig kézre jött. Megnéztem a kedvenc beülőfáin, csak jóval később találtam meg a vadkörtefán fennakadva. Lefotóztam, és kezdtem keresni a rálövés helyét, amit húsz méterre meg is találtam, a kertünk melletti földút mellől lőtt a tettes, ahol megállt a traktorral. Megtaláltam a töltényhüvelyt is, ami egy 12-es kaliberű, RIO márkájú, 32 grammal, 4 milliméteres söréttel töltött patron maradványa volt. Egy száraz fűszálon vittem be, ahol szakszerűen, hogy ne sértsem meg a nyomokat, becsomagoltam. Mint említettem, nemrég szereltem le a hadseregből, ahol mesterlövész voltam.

Antal Ernő, a helyi vadásztársaság elnöke, a Rafajnaújfalui Községi Tanács UMDSZ-es képviselője ment arra a traktorával. Ráadásul, ha jól tudom, vadőr is, tehát az államtól pénzt kap azért, hogy őrizze a természetet és védje a vadakat. Ezzel szemben ő az ellenkezőjét csinálja. Megkérdezhetik a rafajnaiakat, hogy mit művelnek. Két traktorjuk van, neki és az apjának is egy, és a vadászpuskát mindig magukkal viszik a traktorban, ha vad kerül eléjük, azonnal lövik, rájuk semmilyen szabály nem vonatkozik.

Az esetet követően rögtön felhívtam a község polgármesterét, Antal Józsefet, de ő minősíthetetlen hangnemben küldött el engem „melegebb vidékre” – tudni kell, hogy ő Antal Ernő keresztapja. A körzeti milicistánkhoz sem volt értelme mennem, hisz tavaly nálunk egész éven be volt tiltva a vadászat, ettől függetlenül ők Antal Ernővel együtt vadásztak, én magam is láttam.

Így másnap a beregszászi rendőrségen jelentettem fel Antal Ernőt, bevittem a lelőtt madarat, a megtalált töltényhüvelyt, megírtam a kérvényt, de nagyon úgy látszik, hogy a milicisták mindenáron el akarják simítani a dolgot, ezért jöttem be a Kárpátalja szerkesztőségébe, hogy elmondjam, hogyan mennek nálunk a dolgok. Egyébként legalább öt szabályt szegett meg a vadásztársaságunk elnöke: olyan védett madarat lőtt le, amely benne van a Vörös Könyvben, ha jól tudom, lakott területtől legalább 200 méterre lehet csak vadászni, de semmiképp nem lehet a lakott terület irányába lövést leadni vadászpuskával. Traktorban fegyvert nem lehet tartani, még vadőrnek sem. Traktorból nem lehet vadászni. Ráadásul Ukrajna törvényei csak társas vadászatot engedélyeznek, egyedüli vadászat nem engedélyezett.

Munkácson voltam a vadászklubban, kiderült, hogy Antal Ernő Nagyerdő Vadásztársaságának Gáton vagy Guton van a főnöke, de sem a nevét, sem a telefonszámát, sem a címét nem adták meg nekem. Ők is mindent megtesznek, hogy elkenjék az ügyet. Sajnos, szerintem is egyértelmű, hogy végül elsimítják az ügyet. Antalék tehetős emberek a faluban, az Antal Ernőnek valószínűleg még kellemetlensége sem lesz belőle, de én úgy szerettem Bendegúzt, mint a fiamat, és eltökéltem, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.”

Badó Zsolt