Szlovák állampolgársági törvény: az MKP szerint nem old meg semmit a módosító javaslat

2012. november 23., 09:00 , 619. szám

Nem jelentene megoldást a felvidéki magyarok számára a szlovák állampolgárságról szóló törvény olyan módosítása, amely szerint csak azok a más állampolgárságot szerzett szlovákiaiak nem vesztenék el állampolgárságukat, akik lakhellyel rendelkeznek vagy rendelkeztek abban az országban, amelynek állampolgárságát felvették – mondta az MTI-nek Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke.

A magyar párt politikusa ezzel a kijelentésével azokra a pozsonyi sajtóban megjelent információkra reagált, melyek szerint a szlovák állampolgársági törvény kidolgozás alatt álló módosító javaslatában a belügyi tárca az említett megkötést alkalmazná.

A Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap saját információkra hivatkozva közölte, hogy az előkészületben lévő módosítás oly módon enyhít a 2010-ben elfogadott szlovák állampolgársági törvényen, hogy lehetővé teszi a szlovák állampolgárok számára egy másik ország állampolgárságának megszerzését, de csak amennyiben a más állampolgárságért folyamodó személy bejegyzett lakhellyel rendelkezik vagy rendelkezett abban az országban.

Az MKP szerint egy ilyen tartalmú módosítás a felvidéki magyarok számára nem jelentene előrelépést, csupán a külföldön élő szlovák kettős állampolgárok ügyét rendezné, amivel kettős mércét tartana fenn. „1997 és 2005 között minden külföldön élő szlovák megkötések nélkül megkaphatta a szlovák állampolgárságot, és ennek birtokában részt is vehet a szlovákiai parlamenti választásokon. Magyarország semmi mást nem kínál a határon túli magyaroknak, mint azt, amit Szlovákia már régen megtett a határon túli szlovákok számára” – hangoztatta a szlovák állampolgársági törvény módosításával összefüggésben Berényi József.

(MTI/Kárpátalja)