Téli pihenőn az Ungvári Hoverla

Labdarúgás

2012. december 14., 00:50 , 622. szám

Az előzetes tervek szerint január 9-ig tart majd az Ungvári Hoverla labdarúgócsapatának a téli pihenője.

Olekszandr Szevidov együttese az ortodox karácsony harmadik napján áll ismét munkába, és jó egy héten keresztül Ungváron készül majd. Ezt követően január 19-től február 1-ig, majd február 6-tól 20-ig a törökországi Antalyában készül a csapat, ahol már néhány edzőmérkőzés is szerepel a tervezett programban.

Február 23-án a szlovákiai Mihajlovcéval (Nagymihály) meccsel a csapat, majd már hazai környezetben fejezi be a felkészülést a Zorja Luhanszk elleni idénnyitóra.

Az ungvári együttes az ukrán Premier Ligában 11 ponttal a 15. helyet foglalja el az ősszel lejátszott 18 forduló után, nem kevesebb, mint nyolc pont a lemaradása a 19 ponttal még bennmaradást érő, 14. helyen álló Kárpáti Lviv mögött.

(felvégi)