Egy jövő nélküli ország

Az állam mi vagyunk, a korrupt hatalmasok köztünk élnek – figyelmeztet Szerhij Dorotics. Az ua-pravda.com cikkének szerzője szerint csak akkor van esélyünk egy szebb jövőre, ha bojkottáljuk a megvesztegethetőket. Az alábbiakban ebből az írásból ajánlunk olvasóink figyelmébe néhány gondolatot.

A napi realitás mindinkább arra vall, hogy a társadalom fejlettségének meghatározásakor a tudósok joggal vizsgálják a lakosság társadalmi tudatosságának mutatóját. Ezt a mutatót a nemzettudat mutatójával kapcsolják össze. Még egy olyan formula is létezik, amely a társadalom sikeressége és a tudatos polgárok száma közötti egyenes összefüggésen alapszik.

Így például Európában a lakosság társadalmi tudatosságának jelenlegi mutatója meghaladja a 30 százalékot, az USA-ban közel 40 százalék, Japánban pedig több mint 60 százalék.

Úgy hiszem, az olvasók gyorsan párhuzamot vontak a társadalmi tudatosság mutatója és a gazdasági fejlettség között az említett országokban. És milyen a tudatosság szintje Ukrajnában? Nem találtam hivatalos kutatást e témában, de egyes nemzetközi nem kormányzati szervezetek értékelése szerint ez a mutató 10 százalék körül mozog.

Tekintve, hogy a lakosság egésze írástudó, s a polgárok egy tekintélyes hányada diplomával is rendelkezik, nem logikus, hogy a tudatosság szintje ennyire alacsony. A magyarázat azonban egyszerű: a bebiflázott elméletek nem meghatározóak a valódi polgár formálása szempontjából.

Ellenkezőleg, a történelemből számos példa ismert arra vonatkozóan, hogy éppen az alacsony műveltségű emberek adták tanújelét áldozatkészségüknek a társadalom javára. A lelki alapok nélküli oktatási folyamatok nem hoznak létre társadalmilag tudatos, felelősségteljes személyiséget.

A jelenlegi felsőoktatási diploma inkább csak az „írástudó barbár” rangjának elnyerését tanúsítja, semmi többet. Azok az esetek, amikor a diplomát megvették, említést sem érdemelnek. Odahagytuk a szovjet iskolát, amely számos problémával küzdött, ám eredményeket is felmutatott, de soha nem értük el a bolognai folyamat alapjait.

Sajnos, minden területen hasonló a helyzet Ukrajnában: a káosz, a paradoxon és a lopás szimbiózisa.

Véleményem szerint a lakosság tudatosságának mutatója legjobban az állam szintjét jellemzi, s kimutatja, hogy mi jelenleg nem egy fejlett országban, hanem egy barbár közösség területén élünk. Ezen a területen az erősebb, gyorsabb és arcátlanabb kisebbség bitorolja a többség jogait és tervszerűen kifosztja azt, miközben a saját primitív értékeit propagálja.

Miként történt, hogy Ukrajnában ilyen alacsony a társadalmi tudatosság szintje? Hiszen az SZSZKSZ-ben még meglehetősen magas volt. Az ideológiával ügyesen egybefont erkölcsi értékek tartották a „felszínen” az SZSZKSZ-t, bár ennek a modellnek a csődje elkerülhetetlen volt.

De térjünk vissza a társadalmilag tudatos polgárokhoz, s próbáljuk meghatározni, mely fő tényezők hiányoznak országunkból a meghonosításukhoz.

Az alapvető tényező a genetika és az örökletesség – „az alma nem esik messze a fájától”.

Egy másik befolyásos tényező a társadalom, amelyben az ember él, s amely az élettere. A fő tényező az ember nevelése a család és a társadalom által. Fontos, hogy a nevelés mélyreható és tudatos érvekkel alátámasztott legyen.

A jelenlegi helyzet ugyanakkor számos esemény következménye, amelyek a társadalmi tudattal bíró ukrán polgár, a valódi hazafi, a haladás mozgatórugójának megsemmisítéséhez vezettek. Némely ezen események közül véletlen volt, mások a geopolitikai hányattatások visszhangjai, megint mások tudatosan irányultak identitásunk rombolására.

Az emberiség története során mindig a társadalmilag tudatosak képezték a lakosság legsérülékenyebb részét. Közöttük sokszorosa az idő előtti halálozás az átlagosnak. Mert éppen a társadalmilag tudatosak képezték a civilizáció előőrsét. Ők védelmezték a hont az ellenségekkel és a hódítókkal szemben, s áldozták fel életüket és sorsukat a társadalom oltárán. Ők nem féltek kimondani az igazságot, amivel hol az urak, hol a nacsalnyikok nemtetszését váltották ki.

Hát így irtották ki Ukrajna legjobb fiait: kezdetben Katalin, majd a „szovjetek”, azután a Sztálin-féle éhínség, később a disszidensek ellen küzdő harcosok révén.

Az Isten által ajándékozott függetlenség végezte be a lakosság degradációjának folyamatát, amikor kihasználva az emberi közönyt a szemfüles ügyeskedők kaparintották meg a hatalmat.

Ma az utolsók Ukrajna legjobb fiai és lányai közül, belefáradva a „vér szerinti kazárokkal” való szembeszegülésbe, a jobb sors reményében sorra elhagyják szülőföldjüket.

A társadalmi tudattal bíró ember nem tud a szabályok szerint élni, amikor mindent a nyereség és a mohóság irányít. Miután a társadalomnak nincs szüksége rájuk, a legjobb elmék elhagyják az országot.

Manapság mindenki egymásra licitálva ügyesen szidja a hatalmat. Sajnos, ennek nem sok haszna van, de a személyes szembeszegülés megnyilvánulásának ez is megteszi. Ám egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy a hatalmon lévő gonosztevők ugyanaz az emberfajta, mint a szomszédom, aki a többi szomszéd panaszai ellenére arcátlanul a lépcsőházban dohányzik, holott van erkélye. Ő a lakosság degradáló rétegének képviselője, akikből oly sok van a hatalomban.

A degradáló társadalom olyan embereket szül, akik személyes érdekeiket helyezik mindenek fölé. És őket nem érdekli mások jogainak sérelme.

Nem tudom, van-e a lakossági társadalmi tudatosság mutatójának olyan értéke, ahonnan nincs visszaút. Remélem, hogy még nem értük el. De fáj látni, amint tudatos, erkölcsös emberek keze lehanyatlik. Azok, akik nemrég még a rekedtségig védelmeztek mindent, ami ukrán, készek elcserélni hálátlan hazájukat egy új külföldi lakóhelyre.

A Szvoboda jelszavait nem támasztják alá logikus cselekedetek. Oda a pillanat és a hatalompárti többség – ellentétben az előző összehívású parlamenttel – még a kommunisták közreműködésére sem szorul rá.

Tisztában vagyok vele, hogy áldozatot hozni kész vezetőket Ukrajna még nem nevelt ki. De felelős és tudatos vezetők nélkül nem lesz állam. Ezeknek a vezetőknek a nyíltság és az erkölcsösség példaképeinek kell lenniük. Az ő példáikon kell épülnie az országnak.

Jelenleg sok a vita a legfontosabb törvényekről, amelyek Ukrajna megmeneküléséhez szükségesek. Felszólítok minden népképviselőt, aki nem közömbös, hogy mindenekelőtt egyetlen törvényt fogadjanak el. Egy törvényt, amely rangtól és tisztségtől függetlenül megváltoztatná minden állami hivatalnok státusát. Egy törvényt, amely a tanácsadó, a képviselő vagy elnök tevékenységét átláthatóvá tenné a társadalom számára.

Egy ilyen törvénnyel kell rögzíteni az állami hivatalnok felelősségét a nép előtt azáltal, hogy életének minden összetevője átláthatóvá válik. A „nép szolgájának” nem lehet magánélete vagy titka a társadalom előtt. A jövedelmek és kiadások részletes bevallásának élete szerves részévé kell válnia. Az újságíróknak pedig – mint „a társadalom nyomozóinak” – joguk és kötelességük ellenőrizni minden állami hivatalnokot, mondván: „Téged figyel a nép!”

Jogunkban áll tudni, hogy a pénzünkön mit eszik, mit visel és hol lakik a hivatalnok. Egy ilyen törvény megoldaná a korrupció kérdését, s erkölcsös államférfiakat nevelne.

A lényeg egyszerű és logikus, csak hát korát megelőzően utópisztikus. Aligha akadnak olyan áldozatkész és őszinte emberek, akik készek nyíltan szolgálni a népet.

Kialakítottunk a társadalomban egy szörnyképet, s hatalomnak neveztük el, mintha csak valami különálló, elszigetelt valamiről lenne szó, és észrevenni se akarjuk, hogy ennek a hatalomnak részei az ismerőseink, vagy az ismerőseink ismerősei.

Ezekkel az ismerősökkel néha kacérkodunk, s gyakorta fordulunk hozzájuk védelemért vagy segítségért, nem is gondolva arra, hogy az ő apró szívességeik, amelyeket nekünk tesznek, sérthetik mások jogait. Mi magunk provokáljuk ezeket a hatalomban lévő embereket, sőt, még népszerűsítjük is őket: „nézd, fiam, milyen ügyes főnök lett”, mert tudat alatt magunk szeretnénk a helyükbe lépni. Ahelyett, hogy Mahatma Gandhi példájára az erőszakmentes ellenállás és bojkott módszeréhez folyamodnánk.

Úgy vélem, legfeljebb egyesek lehetnek képesek közülünk legalább nem látványosan bojkottálni saját barátainkat vagy ismerőseinket a hatalomban. Ugyanakkor számos példát ismerek, amikor mindenki előszeretettel megy ingyen mulatni a hatalomban lévő bűnözők kontójára, dicsőítő ódákat zengve róluk.

Tudat alatt szeretnénk közelebb kerülni a vályúhoz, vagy legalábbis közelebb azokhoz, akik hozzáférnek a vályúhoz. A túlélés primitív ösztönei felülkerekednek a tudaton.

Nekem magamnak is nehéz leküzdenem ezeket az ösztönöket. De úgy gondolom, hogy nevükön nevezve a dolgokat el tudjuk szakítani a pillantásunkat a vályútól, hogy észrevegyük a helyes haladási irányt.

Valójában a hatalom olyanokból áll, akik közöttünk élnek, a hatalom mi magunk vagyunk, mert nap mint nap megengedjük neki, hogy ilyen legyen. A középszintű és felsőbb vezetők többsége nem él falak mögött. Márpedig éppen ezek a hivatalnokok a hatalom eszközei. Ők a korrupció és a bűncselekmények keze és lába. Hiszen az újságírókat vagy a társadalmi aktivistákat nem a miniszter vagy az elnök bántja. Nem, őket a hatalompárti beépített emberek bántják. És ezek az emberek a szomszédos lakásokban laknak. Ugyanazokat a boltokat, mozikat vagy kávézókat látogatják. A gyerekeik a mieinkkel együtt tanulnak. Kijevben legalábbis gyakorta találkozhatunk ezekkel a funkcikkal az utcán. Akkor hát miért nem bojkottáljuk őket?!

Üdvözlés helyett figyelmen kívül kell hagyni azt, aki megvesztegethető, a lefizethető rendőrt vagy az irodistát, aki csokoládé nélkül nem emeli fel a fenekét. Nem muszáj agresszív tiltakozást tanúsítani. Elegendő egyszerűen a rossz közérzetre hivatkozva nem megjelenni valamilyen ünnepségen a hivatalnoknál, vagy a minimálisra korlátozni vele az érintkezést.

Ugyanígy nem a hatalom kényszerít bennünket arra, hogy eladjuk a szavazatainkat a választásokon. Nem a hatalom tesz bennünket prostituáltakká a mindennapi életben. A megvehetőség minden formájában a szűklátókörűség, a primitívség és a mohóság jele.

Országként reménytelenül elmaradtunk az egész világtól. Annyira elmaradtunk, hogy már országnak sem igen vagyunk nevezhetők. A fenyegető pénzügyi csőd eleve megsemmisíti egy fényesebb jövő minden reményét.

Azonban hiszem, hogy vannak még tudatos és szilárd erkölcsű emberek, akik képesek néma tiltakozásukkal haladásra, fejlődésre bírni a társadalmat. Éppen hozzájuk fordulok a felhívással, hogy ne adják meg magukat.

Dicsőség Ukrajna hőseinek!

hk