Merénylet: Egy halottja, két sérültje van a robbantásnak

2013. január 4., 01:00 , 625. szám

Öngyilkos robbantásos merényletet követett el egy ismeretlen férfi a nyugat-ukrajnai Csernyivci orvosi egyetemén múlt csütörtökön.

A helyszíni jelentések szerint a merénylő életét vesztette, két másik ember – egy 18 éves egyetemista és egy 42 éves tanár – könnyebben megsebesült, a sérültek nem kértek kórházi ellátást.

Sajtóhírek szerint egy volt határőr követte el a merényletet, feltehetően egy katonai kézigránáttal, amellyel besétált a diákokkal teli épületbe, majd felrobbantotta a szerkezetet.

A megyei ügyészi hivatal eddig annyit hozott nyilvánosságra, hogy az épületben egy 62 éves férfi holttestét találták meg. Előzetesen annyit közöltek, hogy a férfi és az oktatási intézmény egyik alkalmazottja között elmérgesedhetett a viszony egy kertszövetkezetben kiutalandó földrészleg miatt, valószínűleg ezért követte el a tettét.

Az ügyben a katasztrófavédelem, a belügyminisztérium és az ügyészség szakértői is vizsgálódtak.

(Kárpátalja/MTI/korrespondent.net)