Sokba kerültek a választások

2013. január 11., 01:00 , 626. szám

Ukrajna devizatartalékai jelentősen megcsappantak tavaly, a parlamenti választások évében, amikor is az ukrán vezetés mindent igyekezett elkövetni azért, hogy a hrivnya árfolyamát stabilan tartsa a Viktor Janukovics elnök mögött álló politikai erő győzelme érdekében.

Sajtójelentések szerint a tavalyi év végére az ország devizatartalékai 22,8 százalékkal, azaz több mint 7 milliárd dollárral – 31,8 milliárdról 24,5 milliárdra – csökkentek az előző évihez képest. 2011-ben ezzel szemben csupán 8 százalékos volt a csökkenés, azaz mintegy 2,78 milliárd dollár. Összehasonlításképpen: Magyarország devizatartalékai 2012 decemberében 37,775 milliárd eurót tettek ki.

Az október végén megtartott parlamenti választások után november közepén hirtelen három éve nem tapasztalt mélypontra zuhant az ukrán hrivnya árfolyama az amerikai dollárral szemben, elérve a 8,28–8,32-es árat. A következő napokban azonban a jegybank beavatkozása következtében a hrivnya újra stabilizálódott, most 8 hrivnya körül jár a dollár. Az egész évet figyelembe véve a dollár árfolyama 0,3 százalékkal esett.

Elemzők rámutatnak arra, hogy tavaly az a Szerhij Arbuzov vezette az ukrán nemzeti bankot, akit december végén Janukovics elnök első miniszterelnök-helyettesnek nevezett ki. A Janukovics idősebbik fiával közeli kapcsolatban álló Arbuzovot sokan Mikola Azarov miniszterelnök utódjának tartják. Megfigyelők szerint csak idő kérdése, mikor veszi át tőle a kormányfői posztot.

A hrivnya árfolyamának stabilan tartása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Janukovics mögött álló politikai erő kellően jól szerepeljen a parlamenti választásokon. Noha a Régiók Pártja meg is szerezte a parlamenti helyek többségét, nem sikerült elérnie, hogy támogatás nélkül kormányozhasson. Ismét szüksége lett a Kommunista Párt, illetve több független képviselő támogatására ahhoz, hogy a kormánytagok kinevezését jóváhagyja a parlament.

A választások után Arbuzov azt ígérte, hogy a valutaforgalom szigorításával sikerül újra növelni a kritikus szintre süllyedt tartalékokat. Ezzel szemben decemberben további 3,3 százalékkal, azaz valamivel kevesebb, mint egymilliárd dollárral csökkent a nemzeti bank valutatartaléka.

Gazdasági szakértők szerint a devizatartalékokat idén nemcsak az ország külkereskedelmi forgalmának továbbra is meglévő deficitje terheli meg, hanem a növekvő külföldi adósságteher is. 2013-ban Ukrajnának 6,43 milliárd dollár adósságot kell visszafizetnie a Nemzetközi Valutaalapnak, míg tavaly csak 3,93 milliárd dollárt kellett az IMF-nek utalnia. Erre alapozva szakértők úgy vélik, tarthatatlan lesz a hrivnya jelenlegi árfolyama a dollárral szemben.

(MTI/korrespondent.net/szcs)