Ha „félreállítanak” a határon
„Mostanában előfordul, hogy napjában többször is át kell lépnem gépkocsival az ukrán–magyar határt. Ilyenkor nemegyszer megtörténik, hogy hazafelé tartva a vámosok félreállítják az autómat, néha át is vizsgálják azt, majd jegyzőkönyvet vesznek fel a vizsgálatról, holott mindig elmondom, hogy nem szállítok árut. Szerintem elég lenne belenézniük a jármű csomagtartójába, utasterébe, hogy meggyőződjenek erről, semmi szükség az időrabló eljárásra, a felesleges papírmunkára. Érdeklődésemre, hogy mi az oka ennek a folytonos akadékoskodásnak, azt válaszolták, hogy ez a kötelező eljárás olyankor, ha valaki 24 órán belül egynél többször lépi át a határt. Valóban joguk van ehhez az eljáráshoz a vámosoknak?”
– Valamennyi részlet ismerete nélkül nehéz pontos választ adni a kérdésre. A Csapi Vámhivatal hivatalos honlapján (customs.uz.ua) olvasható tájékoztató szerint azon árukra (a jövedéki termékek kivételével), melyek teljes számlaértéke nem haladja meg az 500 eurónak megfelelő összeget, súlyuk pedig az 50 kilogrammot, s melyeket a polgárok kézi vagy feladott poggyászként szállítanak ukrán vámterületre valamelyik – a nemzetközi légikikötők kivételével – határátkelőn át, nem szükséges vámnyilatkozatot kitölteni, s vámilletéket sem vetnek ki rájuk. Ezt az eljárást azonban csak abban az esetben alkalmazzák, ha a személy, aki árut hoz be ukrán vámterületre, 24 óra, azaz egy teljes nap leforgása alatt legfeljebb egy alkalommal lép be Ukrajnába. Az utóbbi feltétel betartása végett a határőrizeti szervek tisztviselői, akik az útlevélvizsgálatot végzik a határátkelőhelyeken, közvetlenül az útlevél ellenőrzése során tájékoztatják a vámhatóság tisztviselőit azoknak a polgároknak az érkezéséről, akik egynél több alkalommal lépik át az államhatárt 24 órán belül.
Az előírások értelmében, amennyiben az ország területére 24 órán belül egynél több alkalommal belépő polgárnál az állampolgárok számára Ukrajnába behozni engedélyezett értékhatárokon belüli árumennység található, arról neki kötelező írásos vámnyilatkozatot kitöltenie a megállapított rend szerint, szükség esetén az előírt okmányok benyújtásával. Ilyenkor erre az árura 10 százalékos behozatali vámot, illetve az ukrán adókódex által megállapított mértékű hozzáadottérték-adót vetnek ki. A fentiekből az is következhet, hogy a vámhatóság akkor is elvégzi a tételes vámvizsgálatot – vagy legalábbis írásos vámnyilatkozatot kér – az államhatárt 24 órán belül egynél több alkalommal átlépő polgárnál, ha az poggyászában nem szállít árut.
hk