Kútba dobott pénz
Életveszélyes kátyúk a fél éve felújított útszakaszokon is
A megyei közlekedésrendészet szakemberekből álló vizsgálóbizottságot hozott létre, amely felmérte a főútvonalak állapotát. A kárpátaljai utak közül a legrosszabbnak és leginkább balesetveszélyesnek a Beregszász–Nagyszőlős és a Tiszaújlak–Nevetlenfalu közöttit minősítették. Közlekedésbiztonságot veszélyeztető kátyús szakaszokat találtak többek között a tavalyi labdarúgó-Európa-bajnokságra felújított Munkács–Beregszász–Asztély főútvonalon is, ez utóbbin autózva mi is megállapítottuk, hogy a helyzet katasztrofálisan rossz. Gyakori az olyan szakasz, ahol már ki sem lehet kerülni a veszélyesen mély és nagy úthibákat.
Mindez annak ellenére így van, hogy 2012 júniusában azt nyilatkozta a Novini Zakarpattyának Ivan Busko, a megyei közigazgatás elnökének akkori első helyettese, valamint Vaszil Markovics, a kárpátalja megyei közúthálózatért felelős szolgálat vezetője, hogy az Asztélyt Munkáccsal összekötő főutat 20 millió hrivnyából újították fel, ebből a Beregszász és Munkács közötti szakaszra 15 millió hrivnyát költöttek, hogy zavartalanul közlekedhessenek rajta a foci-Eb-re érkező külföldi szurkolók. Viszont a tavalyi év tavaszán felújított főútvonalon máris újra kezdhetik a munkát. Felmerül a kérdés, minden rendben volt-e a kivitelezéssel, ha egy telet sem bírt ki az új aszfaltburkolat.
A kijevi sajtóban korábban arról lehetett olvasni, hogy az elmúlt két évben az ukrán köztisztviselők a közutak javítása során mintegy 25 millió eurónak megfelelő hrivnyát sikkasztottak el. A lopott pénzekről egy ellenőrzés után adott ki közleményt a főügyészség. A hatóságok elmondták, hogy sok helyen 5 cm helyett csupán 2 cm vastag aszfaltot terítenek le, az így megspórolt pénzt pedig elsikkasztják. A vékony aszfaltot azonban hamar tönkreteszi a hideg idő. A köztisztviselők naponta mintegy 10 ezer eurónak megfelelő hrivnyát tüntetnek el – számolt be róla a tsn.ua kijevi hírportál. Szumi megyében például a Kijev–Moszkva közötti autóút kapitális javítása során mintegy fél millió eurónak veszett nyoma, közli a sajtóorgánum. Jelenleg ez ügyben 10 ember ellen folyik eljárás, akikre 12 év börtönbüntetés vár. A beszámoló szerint legnagyobb mértékben a Lembergi, Vinnyicai, Donyecki és Ivano-Frankovszki megyékben történnek hasonló jellegű sikkasztások.
A kárpátaljai közútfelújítások – például az említett útszakaszon – szintén gyanúsak, nem ártana az illetékes hatóságoknak pontosabban ellenőrizni az útépítő vállalatok munkáját. Viszont ismerve a hatóságok korruptságát, az a legvalószínűbb, hogy mi csak akkor járhatunk európai színvonalú utakon, ha átlépjük az EU és Ukrajna közötti határt.
Badó Zsolt