Újabb Schmitt-adományok találtak gazdára
Kárpátalja magyar intézményeiért
Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével történő adományosztása újabb kárpátaljai magyar intézmények és szervezetek fejlesztését segítette elő.
Beregrákoson a község általános iskolája részesült a Schmitt-adományból, melyet Tóth Margit, a KMKSZ Beregrákosi Alapszervezetének elnöke adott át Molnár Béla iskolaigazgatónak. „Nemes magyarországi gesztusról lévén szó úgy gondoltuk, hogy Schmitt úr nagylelkű adományának legméltóbb felhasználását az iskola magyar tantermének a felújítása jelenti” – tájékoztatott Tóth Margit.
Szernyén a református egyházközség kapta az adományt. Béres László helyi református lelkipásztor elmondta, hogy az összeggel a templom fűtési rendszerének kiépítéséhez járultak hozzá: az adomány a vásárolt légkondícionálók árának közel ¼-ét „pótolta” ki, melyet a lelkész lapunk hasábjain keresztül ezúton köszön meg.
Csongoron a település általános iskolája részesült juttatásban, melyből egy nagy értékű A3-as fénymásolót vásároltak. „Ezúton köszönöm meg Schmitt Pál volt köztársasági elnök úr adományát és a KMKSZ közreműködését, melynek eredményeként iskolánk egy értékes fénymásolóval gazdagodhatott: mindez 318 diákunk oktatási színvonalának növeléséhez és az iskola adminisztrációs teendőinek ellátásához járul hozzá” – mondta Nagy Sándor, a Csongori Általános Iskola igazgatója.
Nagymuzsalyban a KMKSZ-alapszervezet kapott támogatást. Jakab Erika, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke kifejtette, hogy az összeget a második világháború és a sztálinizmus áldozatai emlékművének felújítására költik. „A község központjában álló emlékművet új kerítéssel vesszük körül, a bejárat fölé pedig székelykaput állítunk: ez lesz a nemzeti összetartozás kapuja” – tájékoztatta lapunkat az elnök.
Dédában Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) elnöke és Juhász Katalin, a KMKSZ Dédai Alapszervezetének elnöke adta át az adományt Halavács Anikónak, az óvoda vezetőjének. „A kapott összeget az óvoda konyhájának felújításához használtuk fel: többek között csempével burkoltuk be a konyha falait és járólapokkal fedtük le a padlót, így a gyerekek jobb és esztétikusabb körülmények között étkezhetnek” – mondta el Juhász Katalin.
Haranglábon szintén a községi óvoda kapott támogatást, melyet Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke és Hidi Olga, a haranglábi KMKSZ-alapszervezet elnöke adott át Nyorba Anitának, az óvoda vezetőjének. A kapott összeget az óvoda tatarozására és felújítására fordították.
Tiszasalamonban a református egyházközség részesült támogatásban. Kótyuk Zsolt református lelkipásztor lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az adományt Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke adta át a gyülekezetnek, melyet a gyülekezeti ház és parókia felújítására használtak fel: egy gázfűtésű kazánt és egy nagyobb méretű ablakot vásároltak belőle.
Fancsikán a helyi magyar gyerekek oktatásában fontos szerepet tölt be a római katolikus plébánia épületében működő vasárnapi iskola: nem véletlen hát, hogy a Schmitt-adományból ezen kicsiny oktatási intézménynek is jutott. Az adományt Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke és Bák Ferenc, a fancsikai KMKSZ-alapszervezet elnöke adta át a vasárnapi iskolában a gyerekekkel foglalkozó Sztároszta Magdolna tanárnőnek, melyből a tanterem számára padokat, székeket és más eszközöket vásároltak.
Nagyszőlősön a KMKSZ városi alapszervezete kapott támogatást. Kudron Zoltán, az alapszervezet elnöke elmondta, hogy az adományt a híres népzenekutató és zeneszerző, Bartók Béla emléke előtt tisztelegve emléktábla készítésére fordítják.
Tiszaújlakon a KMKSZ helyi alapszervezetét támogatta Schmitt Pál. Bence Rudolf helyi alapszervezeti elnök lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a kapott támogatást kulturális célra fordították: komolyzenei koncertet szerveztek belőle.
Királyházán szintén a KMKSZ-alapszervezet részesült Schmitt Pál adományából, melyet Barta József járási KMKSZ-elnök adott át Lévy Karinának, a királyházi KMKSZ-alapszervezet elnökének. „Schmitt úr nagylelkű adományából a kórus és tánckör számára varrattunk magyar népviseletet” – mondta el Lévy Karina.
A Felső-Tisza-vidéken ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke Husztra, Viskre, Aknaszlatinára és Gyertyánligetre „kézbesített” a Schmitt-adományból.
Huszton az adomány kedvezményezettje a magyar tannyelvű iskola Szabó Gabriella vezette bábcsoportja volt, mely a kapott összeget paraván készítésére, valamint a játékokban alkalmazott bábfigurákhoz szükséges anyagok vásárlására fordította.
Visken a középiskola Szeles Viktória vezette utánpótlás tánccsoportja kapott juttatást, amit ruhák varrására használtak. Szintén fellépőruhákat szerez be a Bicse Brigitta vezette Aknaszlatinai Sóvirág Tánccsoport fiatalabb csoportja, valamint a Hadar Irén vezette gyertyánligeti Sarkantyú Tánccsoport.
Ifj. Sari József elmondta még: „Nagyon fontos, hogy időnként jutalmazzuk a jó tanulmányi eredményeket elért tanulóinkat. Ezért a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Szervezete úgy döntött, hogy a kitűnő eredménnyel végzett viski, técsői, huszti és aknaszlatinai tanulók részére Munkács-Ungvár-Nevicke útvonalon egy helytörténeti kirándulást szervezünk.”
F.Zs.