Németh Zsolt Kárpátalján

2013. február 22., 02:00 , 632. szám
Látogatás a Rákóczi-főiskolán

Kétnapos látogatást tett Kárpátalján az elmúlt hét végén Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A magyar politikust múlt pénteken Ungváron fogadta Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója, valamint Ivan Baloga, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke. A találkozón, amelyen részt vett Brenzovics László, a megyei önkormányzat költségvetési bizottságának elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Németh Zsolt kiválónak nevezte Magyarország és Kárpátalja együttműködését. Hangsúlyozta, a felek nagyon sikeres évet tudhatnak maguk mögött, miután egy éve írta alá a magyar Külügyminisztérium és a Kárpátaljai Megyei Tanács azt az együttműködési megállapodást, amelynek köszönhetően a Keleti Partnerség program keretében Magyarország és Ukrajna egy-egy millió dollárral járult hozzá kárpátaljai oktatási, egészségügyi és művelődési intézmények felújításához. „Véleményem szerint nagyon komoly eredménye ez az együttműködésünknek, s úgy gondolom, hogy az Európai Unió jövőbeni Ukrajna-politikájának az előszeleként is értékelhető” – tette hozzá lapunknak nyilatkozva az államtitkár. Rámutatott: a programban rögzített célok mintegy kétharmada teljesült az elmúlt egy esztendő során.

Érdeklődésünkre, hogy tervezik-e az együttműködés folytatását, Németh Zsolt jelezte, Magyarország készen áll arra, hogy különböző forrásokkal a jövőben is hozzájáruljon Ukrajna, Kárpátalja fejlődéséhez, s kárpátaljai megbeszélései során számos elgondolás fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban.

Brenzovics László a tárgyalásokat követően elmondta: máris érzékelhető a program hatása Kárpátalján, hiszen 23 objektumban mára befejeződtek a munkálatok, megtörtént az átadásuk. Hozzátette: Magyarország immár teljes egészében teljesítette a program kapcsán vállalt kötelezettségeit, ukrán részről ugyanakkor felmerültek bizonyos problémák, elsősorban az államkincstár politikája miatt.

Az ukrán fél részéről Olekszandr Ledida, Kárpátalja megye kormányzója köszönetet mondott Magyarországnak a Keleti Partnerség program keretében nyújtott támogatásáért és az együttműködésért. Mint hangsúlyozta, az elmúlt év során nagyon sok mindent sikerült elérni Kárpátalján a magyar kormány segítségével.

Németh Zsolt kárpátaljai programja Beregszászban folytatódott. Az államtitkárt, valamint az őt vidékünkre elkísérő Naszvadi Györgyöt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát, Misovicz Tibort, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárát, Répás Zsuzsannát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárát és Ljubka Katalint, a KIM nemzetpolitikáért felelős államtitkársága kapcsolattartási főosztályának osztályvezetőjét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán fogadta Orosz Ildikó elnök és Brenzovics László, aki egyben a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke. A vendégek tájékozódtak a főiskolai épület felújításának menetéről, majd az azt követő megbeszélésen a távlati fejlesztési tervek is szóba kerültek. Orosz Ildikó a látogatás alkalmából a főiskola felújított tetőzetének egy-egy emléktárggyá átalakított régi cserepével ajándékozta meg munkájuk elismeréseként a budapesti kormányzat képviselőit, illetve a vidékünkön szolgálatot teljesítő magyar diplomatákat.

A magyarországi vendégek útja az esti órákban Nagyberegre vezetett, ahol felavatták a Rákóczi-főiskola által a magyar Külügyminisztérium, és anyaországi közalapítványok támogatásával kialakított tájházat.

Másnap, szombaton a külügyi államtitkár előadást tartott Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által A kárpátaljai magyar oktatás helyzete és lehetőségei a nyelvtörvény tükrében címmel, oktatási szakemberek és önkormányzati képviselők részvételével megtartott tanácskozáson. Németh Zsolt a többi között hangsúlyozta: a magyar kormány szoros figyelemmel kíséri az ukrán nyelvtörvény végrehajtását.

Német Zsolt kárpátaljai programja zárásaként Munkácsra utazott, ahol felavatták Raoul Wallenberg emléktábláját.

(szcs/MTI)