A Régiók nem magyar párt

Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma: Nem hívták meg Gajdos Istvánt

2013. február 22., 02:00 , 632. szám

Kövér László, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) elnöke 2013. február 15-én hívta össze a KMKF soron következő plenáris munkaülését. Az ülés napirendjén a Kárpát-medencei közösségek helyzetének áttekintése, az elmúlt év nemzetpolitikai eseményeinek megvitatása szerepelt. A rendezvényre délelőtt 10 órától a magyar Országház Vadásztermében került sor.

Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. A házelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a népszámlálási adatok szerint az 1992 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan az elmúlt tíz évben is 10 százalékos lélekszámcsökkenés követezett be minden nemzeti közösségben. Ha ezt nem sikerül megállítani vagy rövid távon mérsékelni, akkor a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert 20 év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene – hangsúlyozta.

Kárpátalját a KMKSZ részéről Kovács Miklós és Milován Sándor képviselte, míg az UMDSZ-t Medvigy István és Péter Csaba.

Kovács Miklós felszólalásában arra hívta fel a magyarországi döntéshozók figyelmét, hogy a választási eljárási törvény megalkotásakor messzemenően figyeljenek oda arra, hogy a kárpátaljai magyar állampolgárok adatai ne kerülhessenek az ukrán hatóságok birtokába, például az Ukrán Postán keresztül.

Medvigy István ismételten felsorolta szervezete sérelmeit, szerinte a jelenlegi magyar kormány hidegen kezeli az UMDSZ-t, és a Gyurcsány-kormánnyal ellentétben egyenlőtlenül osztja el a kárpátaljai magyaroknak szánt támogatást. Nehezményezte továbbá, hogy a mostani fórumra Gajdos István parlamenti képviselő nem kapott meghívást.

dózsa