Győzött, és végső sikerre készül a Kárpáti

Kézilabda

2013. március 8., 02:00 , 634. szám

A bajnokságban listavezető Ungvári Kárpáti számára nem jelentett különösebb gondot a sereghajtó Real Mikolajiv legyőzése a hét végén rendezett bajnoki fordulókban. Borisz Petrovszkij együttese így újabb lépést tett a címvédés felé.

Az ungvári Junyiszty sportcsarnokban pénteken és szombaton megrendezett találkozókon előbb 46-23-ra, majd 43-27-re nyert a Kárpáti az amúgy szívósan küzdő vendégekkel szemben. Az első mérkőzésen Viktória Cibulenko volt a legeredményesebb Kárpáti játékos 12 góllal, míg másnap Solkovszka iratkozott fel a legtöbbször, 11-szer a gólszerzők közé.

A két meccsen nagyjából fele-fele arányban védett a Kárpáti két kiváló kapusa, Balog Judit és Natalja Hajovics. A 18. születésnapjához közeledő nagydobronyi Balog természetesen most is jeleskedett a hétméteresek hárításában: az első találkozón két hetesből egyet, a másodikon ötből négyet (!) sikerült védenie.

A másik két lejátszott találkozón a Podatkovij Universzitet Irpeny 39-27-re, illetve 36-30-ra verte a Szparta Krivij Rih együttesét, a Kárpáti számára legnagyobb riválisnak számító Halicsanka Lviv pedig meglepő magabiztossággal nyert 30-22-re és 34-25-re a Szpartak Kijev vendégeként.

A bajnoki tabellát az Ungvári Kárpáti vezeti 38 ponttal a 33 ponttal második Halicsanka előtt. Harmadik a Dnyiprjanka 25 ponttal.

Mint lapunknak Balog Judit, a Kárpáti játékosa elmondta, a válogatott vb-selejtezőkre való felkészülése miatt a bajnokságban most szünet következik. Az ungváriak legközelebb a hónap végén a Halicsanka Lviv ellen lépnek parkettre hazai környezetben, és minden bizonnyal az a két találkozó dönt majd a bajnoki cím sorsáról is.

(tamási)