Karriernap a beregszászi főiskolán

A Rákóczi Napok megnyitóján

2013. március 29., 02:00 , 637. szám

A karrierépítés, a munkaerőpiacon történő elhelyezkedés, valamint a tanintézményekből kikerült fiatalok jövőjének tervezése volt a fő témája a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Karrier Centrumának szervezésében március 23-án lebonyolításra került Karrier Napnak. A Karrier Centrum által első alkalommal szervezett szakmai plénum egyben a főiskolán éves rendszerességgel megrendezésre kerülő Rákóczi Napok rendezvénysorozat nyitánya is volt.

A főiskola Esztergom termében szép számmal megjelent érdeklődőket Soós Katalin, a KMF Karrier Centrumának vezetője köszöntötte, aki tájékoztatásában elmondta, hogy az általa vezetett részleg története egyéves múltra tekint vissza. Adatbázisba foglalják és nyomon követik a végzősök karrierjét, megpróbálják elősegíteni a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésüket is, s igyekeznek minden olyan segítséget megadni számukra, mely hozzájárulhat a tudatos karrierépítéshez. „Világosan látható, hogy az utóbbi években végzett hallgatóink álláskereséskor milyen súlyos nehézségekkel szembesülnek. Ma ezt figyelembe véve szerveztük meg itt a Karrier Napot, mellyel a megfelelő karrierút megtervezéséhez és az önmenedzselés fortélyainak elsajátításához szeretnénk számukra segítséget nyújtani. Reméljük, hogy az itt előadást tartó szakemberek számos hasznos tanácsot és ötletet adnak majd a versenyképes tudás megszerzéséhez, valamint a munkaerőpiacon történő elhelyezkedéshez – mondta Soós Katalin, aki elmondta még, hogy az eseményt hagyományteremtőnek szánják, melyet a jövőben is meg kívánnak szervezni.

„Minden felsőoktatási intézmény – így a beregszászi főiskola is – elsősorban tudást, valamint az ezt alátámasztó diplomát szeretne adni a diákoknak” – szólt a hallgatósághoz Orosz Ildikó, a KMF elnöke. A főiskola elnöke reményét fejezte ki, hogy ez a rangos szakmai plénum jelentős segítséget jelenthet az érintetteknek, majd ünnepélyesen megnyitotta a Rákóczi Napokat.

A továbbiakban az előadók következtek: a vendégjog okán elsőként az anyaországból érkezett szakemberek kaptak szót. Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere A városi vezetés szerepe az átalakuló magyar képzési rendszerben címmel tartott előadást. Elmondta, hogy tavaly Kecskeméten átadásra került a Mercedes gyár, melynek létrehozásakor a beruházók 2–3 ezer dolgozóval számoltak. Azonban az álláshelyeket meghirdetve a városból csupán elenyésző létszámban tudtak felvenni megfelelő szakképzettséggel rendelkező szakembereket. Ennek figyelembevételével a Kecskeméti Főiskolán tavaly decemberben átadták a Járműtechnológia Tanszék közel 1.5 milliárdos, nagyrészt uniós támogatásból létrehozott új épületét.

Madarász Sándor, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának szakképzésért felelős politikai főtanácsadója, a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesületének tiszteletbeli elnöke beszélt az új magyar felsőoktatási törvényről és a gyakorlatorientált szakképzésről, majd részletesen bemutatta az Európai Unió (EU) tagállamaiban használatos Nemzetközi Standard Oktatási Osztályozást, vagyis az ISCED-et (International Standard Classification Of Education).

Palotás József, a Felnőttképzési Akkreditációs Testület elnöke fontos eseményként értékelte a KMF Karrier Centrumának egy évvel ezelőtt történt létrehozását. Előadásában a szónok arról szólt, hogyan és minek a figyelembevételével válasszon az érdeklődő jó képzést, valamint megfelelő képzési intézményt, és szót ejtett a hiányszakmákról is. Kárpátalja sajátosságait és fejlődését figyelembe véve a mezőgazdasági, valamint a turisztikai-vendéglátóipari képzések fontosságára mutatott rá.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Madarász Erik, Magyarország Nemzeti Munkaügyi Hivatalának osztályvezetője, Vaszil Telep, a megyei oktatási és tudományos főosztály osztályvezetője, Gyurin Miklós , az Ungvári Főkonzulátus konzulja és okan mások is.

A délután részében a kárpátaljai előadók következtek, köztük Fanta Mihály , a Bergszászi Városi-járási Foglalkoztatási Központ igazgatója, Gál István, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ügyvezető igazgatója, Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke, Csizmár Sarolta, a Beregszászi Járási Falusi Turizmus Szövetség elnöke, valamint Török Dénes, a Kárpát Job Munkaközvetítő Iroda vezetője. A plénumon a főiskola több egykori, szép karriert befutott diplomása is felszólalt. Darcsi Karolina a munkaerőpiaci trendekről számolt be, Szakál Imre a továbbtanulási és a pályázati lehetőségekről , Farkas Kordonec Gabriella a munkaerőviszony jogi vonatkozásairól, végül Bocskor Andrea az intézményünkben maradtakról számolt be.

Fischer Zsolt