„Legyen a zene mindenkié!”

Kórustalálkozó a Rákóczi-főiskolán

2013. március 29., 02:00 , 637. szám
A Munkácsi Állami Egyetem „Cimborák” Népi Kórusa

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszéke március 26-án 7. alkalommal szervezte meg a Felsőoktatási Intézmények Nemzetközi Kórustalálkozóját, melyen ez alkalommal 6 kórus vett részt.

A rendezvényen dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke köszöntötte a részt vevő kórusokat, s azok vezetőit, Kodály Zoltán szavait idézve: „Legyen a zene mindenkié!” „…s minél hamarabb – folytatta beszédét az elnök asszony – mert ez az, ami össze tud kötni s eggyé kovácsolni minket.”

A kórustalálkozó a Gaudeamus igitur c. diákhimnusz közös eléneklésével vette kezdetét.

Elsőként a házigazda Rákóczi-főiskola 2001-ben alakult tanítói és óvodapedagógia szakos hallgatóiból álló kórusa lépett színpadra, mely Ladányi Katalin vezetésével egyházi énekeket és népdalokat adott elő, majd Pál Eszter népdalénekes, főiskolai tanár előadásában egy Bartók Béla kárpátaljai gyűjtéséből származó népdalt hallhatott a közönség.

A továbbiakban fellépett a Debreceni Református Kollégium Kántusa régi korok és napjaink egyházi és világi műveivel (karnagy: Berkesi Sándor), a Munkácsi Állami Egyetem „Cimborák” Népi Kórusa, a Munkácsi Állami Egyetem Férfikórusa (vezető: Zinkevics Tatjána, karnagy: Bilicsko Jaroszláv, koncertmester: Burkaló Beáta), az Eszterházy Károly Főiskola „Cantate Ragazzi” Fiúkórusa (művészeti vezető: Hegyesi Hudák Margit), valamint a Munkácsi Állami Egyetem Tanárainak Népi Kamarakórusa (vezető: Karmanov Valerij).

Az előadások után a kórusok képviselői megkoszorúzták a főiskola március 27-én 337 éve született névadójának, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek szobrát, majd elénekelték a Rákóczi-szabadságharc jelmondatát tartalmazó, Berkesi Sándor által megzenésített Cum Deo pro patria… kezdetű művet.

A rendezvényt a Balassi Intézet támogatta.

Espán Margaréta