Öregdiákok, ha találkoznak…

2013. március 29., 02:00 , 637. szám
Öregdiákok a képzőművészeti tárlaton

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége a Rákóczi Napok keretében március 23-án 8. alkalommal szervezte meg Öregdiák-találkozóját.

Rácz Béla főiskolai tanár, az Öregdiák Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd szólt a szövetség elmúlt egy évéről, jelenéről, s jövőjéről. Elmondta, hogy igyekeztek bővíteni, színesíteni tevékenységüket. Ennek eredménye lett a novemberben első ízben megszervezett Öregdiák Zenésztalálkozó és a Főiskolai végzősök és a tudományos utánpótlás címet viselő tudományos konferencia. Az idén pedig a találkozó az Öregdiák Művészeti Kiállítással bővült. A jövőben ezek a rendezvények rendszeresekké válnak majd.

Dr. Szikura József, a főiskola rektora köszöntőjében a főiskola diákjai és öregdiákjai előtt álló feladatokra hívta fel a figyelmet.

A főiskola Hallgatói Önkormányzatának nevében Kertész Dávid megbízott elnök mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy „…a főiskola 4-5 éve nem csupán a főiskolát, hanem életünk egyik legfontosabb epizódját jelenti.” A továbbiakban kiemelte a szövetség munkájának fontosságát, mely „..az ez alatt az öt év alatt kialakult, egész életünkre szóló, emberi kapcsolatokat meghatározó időszakot követően majd továbbra is elkísér bennünket az életben, és lehetőséget ad, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot sem egymással, sem a főiskolával.”

A köszöntők után könnyűzenei programra került sor, melyen fellépett Tóth Bettina, a főiskola tanítói szakos hallgatója, valamint a találkozón első születésnapját ünneplő, főiskolai hallgatókból – Sütő Réka, Háger Sándor, Gerő Péter, Leszkó Róbert – álló II. RF KMF Music Band.

Az est fénypontjaként a 2012-ben végzett hallgatók letették az öregdiákesküt.

Zárásként az I. Öregdiák Művészeti Kiállítás következett, melyen 8 kezdő és haladó művész, Szalontai Alexandra, Rácz Gábor, Balogh Nóra, Józan Lilla, Baraté Ágnes, Imre Ádám, Molnár-Hrábcsák Éva és Nigriny-Demeter Adrienn mutatta be festményeit, grafikáit. A műveket Benkő György festőművész, a főiskola tanára értékelte. A fiatal művészek nagy részének ez volt az első kiállítása.

A VIII. Öregdiák-találkozó éjszakába nyúló „Öregdiák Party”-val zárult.

Espán Margaréta