A szvobodások szerint a magyarok provokáltak…

Még egyszer az ungvári magyarellenes incidensről

2013. március 29., 02:00 , 637. szám

„Fokozódik az ukránellenes provokáció. Az ukranofóbok kedvében járva Kárpátalján elkezdődött az ukrán nacionalisták kihallgatása a rendvédelmi szervek által” – írja a Szvoboda kárpátaljai megyei szervezetének sajtószolgálata hétfői közleményében, melyet a zakarpattya.net.ua közöl. A párt a magyar diákokat március 16-án Ungváron ért inzultust úgy értékeli, „mint maguknak a magyaroknak a provokációját”.

A dokumentum szerint március 22-én beidézték kihallgatásra az ungvári rendőrségre Tomas Lelekacsot, a Szvoboda városi szervezetének vezetőjét „az úgynevezett »magyar turisták elleni támadás« ügyében, amelyet állítólag március 16-án az ukrán nacionalisták követtek el”. „A kihallgatás során a nyomozó bemutatott egy videofelvételt a Színház téren felállított webkamerából, ahol a rendvédelmisek szavai szerint állítólag a támadás történt – áll egyebek mellett a közleményben. – A felvételen jól látható, hogy ebben az időben és helyen nem voltak a Szvoboda tagjai.”

„Engem felháborít, hogy a magyar tömegtájékoztatási eszközök állandóan rágalmazzák a kárpátaljai Szvobodát, s hogy mítoszt csinálnak a Szvoboda állítólagos xenofób érzelmeiből vagy cselekedeteiből az Ukrajna területén élő magyar nemzeti kisebbség vonatkozásában – idézi a közlemény a továbbiakban Lelekacsot. – A Kárpátaljához hasonló nyomtatott tömegtájékoztatási eszközök rendszeresen közölnek vádakat az ukránokkal szemben. A Magyarokat bántalmaztak ukrán nacionalisták című cikk az adott kiadvány legutóbbi, 2013. március 22-i számában, melyben a Szvobodáról mint a magyar turisták megverésének tetteséről esik szó, eleve összeférhetetlen a józan ésszel. A magyar sajtó, és többek között az adott kiadvány hasonló cselekedetei csak a nemzetiségek közötti ellentétek szítását eredményezik, s kiélezik a helyzetet a magyar kisebbség és Kárpátalja tősgyökeres ukrán lakosságának viszonyában” – kommentálta a helyzetet az a Tomas Lelekacs, aki 2012-ben társaival együtt felgyújtotta a vereckei magyar honfoglalási emlékművet.

A pártközlemény ezután támadásba lendül.

„A Szvoboda ismételten kijelenti, hogy semmi köze nincs az úgynevezett »magyar turisták megveréséhez«. Ha történt is ilyen, mi úgy értékeljük ezt, mint maguknak a magyaroknak a provokációját, akik azon a napon, amikor az ukránok tisztelegnek a magyar fasizmussal folytatott küzdelem áldozatainak emléke előtt, nyílt provokatív meneteket engednek meg maguknak Ungvár utcáin – szögezi le a Szvoboda kárpátaljai megyei szervezetének sajtószolgálata. A Szvoboda kárpátaljai szervezete végezetül megerősíti abbéli szándékát, hogy az adott ügyet vizsgálják ki objektíven a rendvédelmi szervek, a vizsgálat eredményeit tegyék közzé és a magyar fél, illetve tömegtájékoztatási eszközök kérjenek bocsánatot a párttól a „nyilvánvalóan igaztalan és provokatív vádak miatt” – zárul a közlemény.

Kárpátalja