Út a felső világba

Hoppál Mihály előadása a magyar ősvallásról

Beregszászban tartott érdekes, a magyar mitológiáról összegyűjtött ismereteket bemutató előadást dr. Hoppál Mihály néprajztudós, az Európai Folklór Intézet igazgatója, az ősi magyar hiedelemvilág legelismertebb kutatója, aki a sámánizmus hagyományait többek között Szibériában, Dél-Koreában, Kínában és Mongóliában is kutatta. Könyvei magyarul, angolul és finnül jelentek meg, számos sorozat és folyóirat szerkesztője, néprajzi filmek készítője. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola könyvtárában, a Rákóczi Napok keretében megszervezett előadás nagyon sok érdeklődőt vonzott, a főiskola diákjai és tanárai mellett jelen volt Farkasné Bőcs Judit beregszászi magyar konzul és több ismert beregszászi magyar értelmiségi is.

Hoppál Mihály az ősi magyar hitvilágot bemutató előadása kezdetén az eddig publikált szakirodalomról beszélt, bátorítva a diákokat a kutatásra. Elmondta, hogy sajnos nem maradt fenn egységes magyar mitológia, a kereszténység, a középkor globalizmusa ezt a pogány hitvilágot elsöpörte. De a mondákban, népmesékben, a folklórlegendákban és hiedelemelbeszélésekben máig fellelhetőek az akkori hiedelmek morzsái, ezekből kell összerakni, hogy milyen is lehetett egykor a magyar mitológia. Sokat segítenek a kutatónak a régészet és a történelemtudomány eredményei, valamint a nyelvészeti, etimológiai kutatások is. Például, amikor a mesebeli kisbojtár felmászik az égigérő vagy tetejetlen fára, a felső világba tesz utazást, pontosan úgy, ahogy azt a sámánok teszik.

Az előadó a kutatási lehetőségek ismertetése után arra kérte hallgatóságát: „Tessenek elkezdeni tanulni kínaiul! Ezt nagyon komolyan mondom. A kínaiaknál minden le van írva több ezer évre visszamenőleg. Ne várjuk a kínaiaktól, hogy majd ők előszedik a magyar mitológiára és történelemre vonatkozó adatokat. Ezt maguknak, a jövő magyar kutatóinak kell majd kikutatni. Az ő iratanyagukból rengeteg új adatot lehet majd előásni, és nagy jövő előtt áll az, aki ebbe beleveti magát.”

A magyar mitológia kapcsán Hoppál Mihály sorra vette a legfontosabb magyar szavakat, mindjárt kezdve az Istennel. Mert a mitológiai rendszerek általában egy hierarchikus rendszerként képzelhetőek el, felül az istenek világával. Az isten szavunknak általában nem tudják megadni rendesen az etimológiáját, hogy az honnan is származik? Ketté lehet-e ezt bontani ist-re és ten-re? Mert a japán nyelvben a „tenno” egy főistenszerűséget jelent, a kínaiban pedig a „tien” az eget jelenti. De ennek a szavunknak még mindig a legjobb szópárhuzamát valószínűleg a múlt század elején Munkácsi Bernát adta, aki a perzsa isdán-nal állította párhuzamba, ahol szintén főistent értettek alatta, akárcsak a Kaukázusban élő karacsájok és balkárok, akiknél egy kutató megtalálta a csodaszarvas-mondát is. A további szavak etimológiai elemzése során az előadó rámutatott a magyar nyelvben felismerhető úgynevezett fonetikai szimbolizmusra, hogy hasonló dolgokat hasonló hangsorokkal jelölünk, mint például a gömbölyűséget: gomb, gömb, gombolyag, gomba, gamó stb. Ezért lehet magyarul nagyon érdekes poétikai struktúrákat, nagyon költői szövegeket előállítani, mert elől lehet rímeltetni a szavakat. Ehhez hasonlót a török népek nyelvszemléletében találhatunk, és a török nyelvekben megtalálhatjuk a mitológiánkkal kapcsolatos szavak egész sorozatát is. Például az istennel szemben álló, rossz akaratú, alvilági ördögöt jelölő szavunk párhuzamát: „ertük-kán”. A török népeknél, különösen az altáji törököknél találhatjuk meg, ahol az „ertük-kán” az alvilág főistene, a magyar ördög szó feltehetően ezzel hozható kapcsolatba. De megtalálható a török nyelvekben az úr, kend, ing szavunk is a magyarral azonos jelentésben. Például a táltos szavunkkal rokonítható a tizenkét török nyelvben előforduló talt szógyök, amely megváltozott tudatállapotot, extázist jelent. De török etimológiájú szavunk a boszorkány is.

A magyar mitológia kapcsán összefoglalásként Hoppál Mihály elmondta: „Volt szerintem istenünk, az feltehetően égisten volt és benne hittünk, mint a legfőbb valakiben, aki vagy sorsirányító, vagy a sorsunkat felügyelő isten volt, mint ahogy ez máig benne van a gondolkodásunkban. Volt egy szülést segítő istenanya, ez a „boldoganya” lehetett. Voltak tündérek, amelyek szintén segítő szellemszerűségek lehettek, de víz alatti, sellőszerű lényként képzelték el őseink őket. Nagyon erős lehetett a manicheista hatás, ami a házi tűzhely tiszteletében nyilvánult meg, ez egyébként nagyon erős egész Ázsiában.” Az előadó elárulta következő könyve egyik megállapítását is, nevezetesen azt, hogy a magyar mitológia teljesen kilóg a finn-ugor népek mitológiái közül, helyette Ázsia távoli vidékein találhatunk vele párhuzamba állítható hiedelmekre.

Befejezésképpen filmet nézhetett meg a hallgatóság egy kirgiz sámánról és az általa végzett szertartásról, melyet Kínában, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen vettek fel a magyar kutatók, egy olyan kirgiz kisfaluban, ahol előttük még nem járt európai ember.

Badó Zsolt