Folyik a helyezkedés

Rajtol az előrehozott polgármester-választás Beregszászban

2013. április 19., 02:00 , 640. szám

A választási bizottság döntése értelmében április 13-tól hivatalosan is kezdetét vette az előrehozott polgármester-választási kampány a Vérke-parti városban.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a Legfelsőbb Tanács június 2-ára tűzte ki az új városvezető megválasztásának dátumát, miután Gajdos István UMDSZ-elnök, a település előző polgármestere a tavaly októberi parlamenti választások eredményeként a Régiók Pártja (PR) listáján bejutott a törvényhozásba, s a jogszabályok értelmében le kellett mondania addig betöltött közhivataláról.

Az már korábban eldőlt – hiszen a KMKSZ a minapi közgyűlésén jelentette be –, hogy Orosz Gézát, a Szövetség városi tanácsi képviselőjét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettesét indítja a polgármesteri székért folytatott küzdelemben.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az UMDSZ-nek és a Régiók Pártjának közös jelöltje (a két párt városi frakciója erről szándéknyilatkozatot írt alá – a szerk.) az a Babják Zoltán lesz, aki jelenleg a város polgármesterének első helyettese. A mukachevo.net ukrán nyelvű portál és a karpatalja.ma korábban emlékeztettek, hogy a jelölt – „az előző polgármester régi üzleti partnere és közeli rokona” – „2005-ben már betöltötte a polgármester-helyettesi tisztséget, akkoriban a narancsos forradalom miatt kénytelen volt elhagyni beosztását, mivel az Ukrán Egyesült Szociáldemokrata Párt (USZDPe) tagja volt”.

Információink szerint a legesélyesebb ukrán ellenzéki erő, a JeC a jelölését egy független lakossági felmérés eredményétől teszi függővé. Az ennek kapcsán felmerült nevek ugyancsak ismertek Beregszászban, hiszen az egyik az a Bidzilja Olga, aki jelenleg is polgármester-helyettes, illetve Kincs Gábor korábbi UMDSZ-es tisztségviselő (akinek a fia korábban Munkács alpolgármestere volt – szerk.), és aki, úgy tűnik, véglegesen átigazolt Balogáékhoz.

A „futottak még” kategóriában a Front Zmin városi képviselője, Pukanics Eduárd indulna. Érdekes módon őt Klicskóék pártja, az Udar indítaná.

Egyes hírek szerint még az is felmerült, hogy az ukrán ellenzéki pártok esetleg egy közös jelöltet indítanának a régiós–UMDSZ-es közös jelölt legyőzésének érdekében, ennek kapcsán azonban név vagy nevek egyelőre nem szivárogtak ki.

Így vagy úgy, a polgármester-választásra hamarosan sor kerül, és a tulajdonképpeni kampány a jelöltek regisztrációjának lezárása után rendkívül rövid, legfeljebb 2-3 hetes lesz.