Zelk Zoltán: Este jó, este jó

Este jó, este jó

este mégis jó.

Apa mosdik, anya főz,

együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék

víznótát fütyül

bogárkarika forog

a lámpa körül.

A táncuk karikás,

mint a koszorú,

meg is hal egy kis bogár:

mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,

táncol a plafon,

el is érem már talán,

olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék

messzire szalad,

mint a füst, elszállnak a

fekete falak.

Nem félek, de azért

sírni akarok,

szállok én is mint a füst,

mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel,

ringat engemet?

Kinyitnám még a szemem,

de már nem lehet...

Elolvadt a világ,

de a közepén

anya ül, és ott ülök

az ölében én.

A magyar költészet tengernyi verseit szemlélve még a legjobbak közül is kitűnik Zelk Zoltán Este jó, este jó című, különösen bájos és gyermekien tiszta költeménye, amely ráadásul olyan zeneiséggel rendelkezik, hogy az folyton belejátszik az értelmébe. A könnyen idillikusnak minősíthető költemény világa „csak” egy gyermeki szemmel láttatott elalvásról szól, miközben pedig föltárul egy gazdag emberi közösség. Egy békés családi együttlét rajzolódik ki, és ez lélekemelő tisztasággal ragyog át azokon a képeken, melyeket a gyermek lát és érzékel elalvás előtt. Lassan középpontba kerül a lámpa körül forgó „bogárkarika”, és ennek kapcsán minden forgásba kezd: „táncol a plafon”, az ágy, a szék „messzire szalad”, de még a fekete falak is elszállnak. Valaki-valami emelni kezdi kicsi hősünket, egyenesen az álomvilágba viszi, amely világ végső soron eggyé válik a valósággal. Így alakul ki a világ közepe – „Elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én.”

Penckófer János