Hoverla-siker a nyugat-ukrajnai derbin

Labdarúgás

2013. május 10., 02:00 , 643. szám

Továbbra is ádáz csatát folytat a remélt bennmaradásért az Ungvári Hoverla az ukrán Premier Ligában. A 27. fordulóban az ugyancsak veszélyzónában lévő Kárpáti Lviv látogatott el a kárpátaljai megyeszékhelyre.

A hazaiak számára a 10-es szám bűvöletében teltek a meccs előtti előkészületek. A fordulót megelőzően körülbelül 10 százaléknyi esélye volt a Hoverlának a bennmaradásra, 10 (ezer) nézőt vártak a stadionban, és hogy ez a kiemelkedő szurkolói nézőszám összejöjjön, a klubvezetés úgy döntött, hogy minden jegy egységesen 10 hrivnyába kerül majd.

És bár a telt ház nem jött össze az Ung-parti Avangardban, de azért így is mintegy ötezren szurkoltak a Hoverla sikeréért.

Az első játékrészben inkább a Lembergből érkezett és zöld-fehérben pompázó néhány száz fős vendégszektornak volt oka az örömre, hiszen a 39. percben Hladkij találatával a Kárpáti jutott előnyhöz. Fordulás után mindent egy lapra feltéve rohamozott a Hoverla, aminek meg is lett az eredménye: előbb a 49. percben az ungváriak francia légiósa, Le Tallec egyenlített, majd nem sokkal később Truhin egy pazar kapásgóllal már a hazaiakat jutatta előnyhöz. A mérkőzés végéig hátralévő fél órában az eredmény már nem változott, a kárpátaljai együttes 2-1 arányú győzelmet aratott.

A bennmaradásért folytatott harcban még riválisoknak számító ellenlábasok közül a Voliny Luck a Metalurg Donyeck vendégeként kapott ki 2-0-ra, a Vorszkla Poltava viszont 4-0-ra nyert a már kiesett Metalurg Zaporizzsja vendégeként és gyakorlatilag bebiztosította élvonalbeli tagságát. Az ungváriaknak egyedül az adhat némi esélyt, ha mind a három hátralévő mérkőzésüket megnyerik.

Az ezüstrangadón a Metaliszt Harkiv hazai pályán 2-0-ra verte a Dinamo Kijevet és lépéselőnybe került a BL-selejtezőt jelentő 2. helyért folytatott harcban.

Eredmények: Ungvári Hoverla–Kárpáti Lviv 2-1, Metaliszt Harkiv–Dinamo Kijev 2-0, Tavrija Szimferopol–Csornomorec Odessza 1-3, Dnyipro–Zorja Luhanszk 1-1, Metalurg Donyeck–Voliny Luck 2-0, Metalurg Zaporizzsja–Vorszkla Poltava 0-4, Illicsivec Mariupol–Sahtar Donyeck 1-1, Arszenal Kijev–Krivbász 1-1.

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a már bajnok Sahtar 72 ponttal vezeti a tabellát az 59 pontos Metaliszt és 56 ponttal harmadik Dinamo Kijev előtt.

A minket érintő alsóházban az immáron 21 pontos Hoverlát a 25 pontos Voliny és 26 pontjával 13. Kárpáti Lviv előzi meg.

A hét végén sorra kerülő 28. fordulóban az ungváriak a Krivbászhoz látogatnak. A Kárpáti a Dnyiprót, a Voliny az Arszenalt látja vendégül.

(tamási)