Emlékjel a hősi halottaknak

Kopjafaavatás Beregrákoson és Kajdanóban

A munkácsi járási Bereg­rákoson és Kajdanóban május 12-én, vasárnap a második világháborúban hősi halált halt tíz magyar és egy német katona emlékére, istentisztelettel egybekötött ünnepség keretében avattak kopjafákat. Tavaly a Beregrákosi Református Egyházközség a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány segítségével nyújtott be pályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, melyet megnyertek: így vált lehetővé a hősi halottak emlékjeleinek elkészítése. Ezen a napon a beregrákosi temetőben három, míg a kajdanói temetőben egy kopjafát avattak.

Az avatóünnepség a be­reg­rákosi temetőben kezdődött, ahol a közös éneklést követően Páll László beregrákosi–kajdanói református lelkipásztor hirdetett igét. A tiszteletes elmondta, hogy itt három hősi halált halt magyar katona: Szabó János honvéd őrmester, Bársony Ernő légvédelmi tüzér tizedes és Németh Károly légvédelmi gépágyús honvéd nyugszik. A katonák 1944. október 26-án, harci cselekmény közben estek el a településen, miközben elpusztítottak egy szovjet tankot. Két nap múlva, október 28-án temették el őket.

Az ünnepségen jelen volt Gulácsy Géza, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány elnöke, a KMKSZ alelnöke, aki beszédében kiemelte: „…Mi, magyarok elmondhatjuk, hogy van kiről emlékeznünk. Mert voltak a magyar nemzetnek olyan fiai, akik vállalták a nemzetük iránti áldozatot. Ha kellett, harccal, ha kellett, kiállással, ha kellett, áldozatos munkával.

Tulajdonképpen minden nemzet addig tekinthető nemzetnek, amíg vannak olyanok, akik készek vállalni a megmaradásáért az áldozatot. Ez ma is így van, még ha nem is kell karddal az ellenség elé állni, s talán legerősebb ellenségünk a saját lelkünk gyengesége.

Különösen igaz ez ránk, kisebbségi sorsban élő magyarokra. Hiszen a mi megmaradásunk az egyszerű emberek mindennapos áldozatán áll vagy bukik. Egyszerű döntésekről van szó: megmaradok-e őseim hitében, megtartom-e az őseim nyelvét, és átadom-e azt gyermekeimnek, vállalok-e szolidaritást azokkal, akik a megmaradásunkért harcolnak?

...A jövőért való felelősség minket, ma élő magyarokat terhel. Kívánom, hogy adjon az Úr mindnyájunknak világosságot és erős lelket, hogy a mai erőfeszítéseinknek holnap is értelme legyen.”

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Balogh Dénes, Magyarország ungvári konzulja, valamint Nagy Klára, a KIM Nemzetpolitikai Államtitkárságának kárpátaljai referense is, aki felolvasta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak erre az alkalomra írott levelét, melyben a helyettes államtitkár asszony kifejti: „Szükség van olyan helyekre, ahol emlékezhetünk, és magunkban elgondolkozhatunk múltról, jelenről és jövőről. Nekünk az a feladatunk, hogy soha ne felejtsük el azon embereket és tetteket, akik és amelyek az önzetlen hősiesség és a nemzet iránti feltétlen hűség szimbólumai.” Végezetül Gulácsy Géza, Balogh Dénes és Nagy Klára leleplezte a kopjafákat, majd a beregrákosi református egyházközség kórusa szolgált énekkel.

A továbbiakban az események a kajdanói temetőben folytatódtak: itt egy kopjafa avatására került sor. 1944 őszének eseményeit egy 90 éves helyi ruszin néni, Novák Anna elbeszéléseiből ismerjük. Elmondása szerint a front október 26-ai átvonulását követően hét magyar és egy német katonát temettek el itt egy közös sírba. A magyar katonákat ruha nélkül, némelyiket lánccal hátrakötözött kézzel találták meg, ami arra vallott, hogy a szovjetek bestiálisan lemészárolták a foglyokat. A katonák közül csupán egynek a nevét ismerjük: Rácz Imre tizedesét, aki 1914. január 14-én született a Bihar megyei Sárrétudvaron.

Tisztelet és kegyelet a hősöknek! Béke poraikra.

F.Zs.