Fiatal kutatók konferenciája Beregszászban

2013. május 24., 02:00 , 645. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont május 18-án a Fiatal Kárpátaljai Kutatók IX. Konferenciájának, melyen több mint két tucat fiatal számolt be kutatásairól.

A rendezvény megnyitóján Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a kutatókat s a vendégeket. Majd emlékeztetett egy, a fiatal kutatók számára fontos napra, március 25-re, amikor is az anyaországi XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián az idén Kárpátaljáról 11 versenyző, 7 zsűritag vagy zsűrimegfigyelő és 4 megfigyelő diák vett részt. – Ez nagyon fontos számunkra – mondta el –, mert ez is bizonyítja, hogy mi is részesei vagyunk a tudományos vérkeringésnek. S még ennél is fontosabb, hogy az 5800 előadó közül több hallgatónk is különdíjban részesült.

A továbbiakban a fiatal kutatókat Brenzovics László, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elnöke, a KMKSZ alelnöke, dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Rákóczi-főiskola elnöke, Fuszek Csilla, a budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója, Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács általános alelnöke, a Határok Nélküli TDK-projekt szakmai vezetője, tudományos főmunkatársa, valamint Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke köszöntötte.

Brenzovics László köszöntőjében örömét fejezte ki: „A magyar nyelvű tudományosság Kárpátalján él, működik, vannak olyan fiatalok, akiknek fontos a tudomány, és az, hogy abban elmélyüljenek s közre is adják.” Köszöntőjében megemlékezett dr. Soós Kálmánról, a főiskola tavalyelőtt elhunyt rektoráról s a történelemtudomány terén végzett jelentős munkásságáról, melyet egy kis faluból indulva művelni akart, s művelt is.

Orosz Ildikó beszédében a főiskolán megrendezett diákköri konferenciák szerepéről beszélt, mely nagy fontossággal bír a hosszabb távú kárpátaljai és a Kárpátaljával foglalkozó tudományos élet kialakulásában.

A köszöntők után került sor az előadásokra, melyek Filológiai és Néprajztudományi, Történelemtudományi, illetve Természet- és Gazdaságtudományi szekciókban zajlottak, s melyeken a Rákóczi-főiskola, az Ungvári Nemzeti Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Kijevi Drahomanov Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola hallgatói, leendő doktorai számoltak be kutatási területükről, eddigi eredményeikről.

A konferencia az előadók, az előadások és a szekciók közös értékelésével, oklevélátadóval zárult.

A konferenciát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Rákóczi-főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány támogatta.

Espán Margaréta