Az eső sem tudta elmosni a jó hangulatot

Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Gyereknap

2013. május 30., 03:00 , 646. szám

Zenétől, gyerekzsivajtól és sok-sok nevetéstől volt hangos május 26-án a Tiszapéterfalvai Vidámpark területe. Itt tartotta első gyereknapját a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesülete.

A gyereknap mottójául Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gondolatai szolgáltak: „Szeretném a magyarság figyelmét az élet felé fordítani. A gyermeki élet pedig maga a csoda. Minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket. Gyermeket nevelni – Istennel való találkozás. Jézus azt mondta: aki egyetlent is befogad a legkisebbek közül, engem fogad be.”

Az egész napos rendezvény, melyre közel 500 érdeklődő – nagycsaládosok és kiscsaládosok egyaránt – érkezett, ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, melyen Pősze Sándor görögkatolikus pap és Tomes Attila misszionárius hirdette Isten igéjét. Ezt követően Török Dénes, a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Emlékeztetett, hogy az Egyesület tavaly ősszel alakult meg, hisz „együtt könnyebb.” – „Azt szeretnénk, ha minden régióban, nagyobb városban alakulnának nagycsaládos csoportok. Ilyen csoport eddig Ungváron, Munkácson, Beregszászban és Nagyszőlősön alakult.”

A gyereknap első fellépője a beregszászi Bagolyvár bábjátszó csoport volt. Majd a Kokas Banda következett, akik zenével, tánccal, játékokkal kedveskedtek a családoknak, s a nap folyamán gondoskodtak a talpalávalóról. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház kis társulata (Domáreckájá Júlia, Orosz Melinda, Vass Magdolna és Kacsur András) pedig gyermekszínházzal szórakoztatta a gyerekeket.

A szervezők színes programkínálattal készültek. Többek között volt jelmezsarok, szövés, fonás, arcfestés, légvár, trambulin, bohócműsor, nagyberegi biciklis akrobaták bemutatója és pályaválasztási tanácsadás is. A sportkedvelőket biciklisuli várta: az akadálypályán és a KRESZ-teszten is jól teljesítők ajándékban részültek. A versenykedvelő és vállalkozó szellemű gyerkőcök pedig a rajzversenyen és a Ki mit tud?-on mutathatták be tehetségüket. S ha valakinek még ez sem lett volna elég, az ingyen használhatta a vidámpark több játékát.

Az Egyesület a közeljövőben további programokat tervez a nagycsaládosoknak: június 15-én Bababörzét tart Beregszászban, melyen mindenki megválhat a fölöslegessé vált ruháktól, játékoktól; július hónapban szektort bérel a dédai tavon, melyet minden tagcsalád ingyen használhat majd; s lesz még kézművestábor, magyarországi kirándulás, nagycsaládos hétvége is.

Espán Margaréta