Gyanús a magyar, még ha hatalompárti is

2013. május 30., 03:00 , 646. szám

A Beregszászi Territoriális Választási Bizottság (TVK) állítólag hiteles információval rendelkezik arra vonatkozóan, hogy egy sor polgármesterjelölt két ország útlevelével rendelkezik – írja a Régiók Pártjához (PR) közel álló karpatnews.in.ua.

Mint ismeretes, a június másodikán megtartandó beregszászi polgármester-választáson 10 jelölt indul, miután további kilenc még a szavazólapok elkészítése előtt visszalépett a megmérettetéstől. A portál ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy a 19-ből hét úgynevezett „technikai” jelöltet állítólag az Egységes Közép (JeC) indított.

A portál ezenkívül azt is állítja, hogy a Novini Zakarpattya nem hivatalos forrásokból arról értesült, miszerint elképzelhető, hogy törölhetik a jelöltek sorából Babják Zoltánt, akit az UMDP indított a PR támogatásával. A visszaléptetés oka a kettős állampolgárság lehet, írja karpatnews.in.ua, hozzátéve, hogy hasonló indoklással törölhetik az indulók közül Orosz Gézát, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjét, illetve a szocialista színekben induló Balogh Ottót is, akik állítólag szintén rendelkeznek magyar állampolgársággal. „Igaz, bizonyítani a kettős állampolgárság tényét (ha valóban így van – a szerk.) meglehetősen nehéz, de, mint nem hivatalos forrásunk állítja, mégiscsak léteznek erre bizonyos mechanizmusok. Ebben az esetben minden a TVK-tól függ majd, attól, hogy bele akar-e bonyolódni vagy sem ebbe a meglehetősen kényes kérdésbe” – véli a portál.

Lapzártánkig az ügynek nem lett folytatása, így megfigyelők szerint pillanatnyilag az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a hír csupán afféle burkolt „figyelmeztetés” akart lenni az UMDP jelöltjének címezve a hatalompárti támogatóitól. Az eset azonban így is szolgál néhány tanulsággal.

Ha csak a KMKSZ valamelyik politikusát érte volna ez a vád, azon viszonyainkat ismerve senki sem csodálkozott volna különösebben. Így azonban, hogy a hatalompárti támadás éle elsősorban mégiscsak a szövetségesük, mondhatni a „saját kutyájuk kölyke” ellen irányult, ékes bizonyítékát kaptuk annak, hogy az ukrán politikusok szemében a magyar pártállástól függetlenül nem teljes értékű partner és polgár, mindig a gyanú árnyéka lengi körül, s ennek megfelelően bánnak vele.

Az is érdekes, hogy a magát a magyar ügy bajnokának beállító, s leplezetlenül az UMDSZ-t kiszolgáló Kárpáti Igaz Szó most mélyen hallgatott, nem tiltakozott a magyar közéleti személyiségeket, köztük a pártjuk jelöltjét ért gyanúsítás ellen.

zzz