Testvérgyülekezetek ha találkoznak…

2013. május 30., 03:00 , 646. szám

Magyar közösségeink életében nemcsak a testvértelepülési, hanem a testvérgyülekezeti kapcsolatok is nagyon gyümölcsözőek, amit az ungvári járási Tiszasalamon református gyülekezetének a Váchartyáni és Erdőkertesi Református Missziói Egyházközséggel (Magyarország) fennálló kapcsolata is példáz. A hitélet közös elmélyítése mellett számos program is igyekszik összekovácsolni a gyülekezeteket: legutóbb erre egy kárpátaljai kirándulás teremtett kitűnő alkalmat.

„Gyülekezetünk kapcsolata a Váchartyáni és Erdőkertesi Református Missziói Egyházközséggel két éve kezdődött – tájékoztat Kótyuk Zsolt tiszasalamoni református lelkipásztor. – Akkor az említett egyházközség lelkipásztora, Gergely Ferenc Barnabás keresett bennünket szeretettel: teremtsünk testvérgyülekezeti kapcsolatot egyházközségeink között. A megkeresést nagy örömmel fogadtuk, s magyarországi testvéreink egy csoportja még azon év októberében el is látogatott Tiszasalamonba.

Hálát adunk az Úrnak, hogy mindkét gyülekezet számára gyümölcsöző kapcsolat kezdődhetett ekkor, . Tavaly március 15-ére meghívást kaptunk tőlük, így egy 20 fős küldöttséggel látogattuk meg őket. Nagyon gazdag programmal vártak bennünket: többek között megtekintettük a Terror Házát, ellátogattunk a Parlamentbe, a budai várba, a visegrádi várba, majd Szentendrére kirándultunk. Közös istentiszteleten magasztaltuk Urunkat, aki testvérekké formált minket. Azóta több személyes találkozásra is sor került. 2012-ben ifjúsági csoportjaink találkoztak. Lelkipásztorként többször is hirdettük Isten üzenetét egymás szolgálati helyein.

A meghívást viszonzandó, május 23–26. között mi is vendégül láttuk őket, több programmal – köztük honismereti kirándulással – készülve. Testvéreinknek végül egy huszonkét fős csapatát köszönthettük Tiszasalamonban, kiket családoknál szállásoltunk el.

Mivel vendégeink először jártak Kárpátalján, igyekeztünk számunkra is sokat jelentő helyszínekre elkalauzolni őket. Kirándultunk Vereckére, a munkácsi, valamint az ungvári várba, illetve a szelmenci határátkelőhöz. Mivel szerettünk volna képet adni a Kárpátaljai Református Egyházkerület életéből és történelméből egyaránt, ellátogattunk velük a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthonba, valamint a Bátfai és a Palágykomoróci Ref. Egyházközségekbe is. A kirándulás kitűnő alkalom volt a gyülekezetek tagjai számára a találkozásra, közös beszélgetésekre, egymás életének jobb megismerésére.

Vasárnap Tiszasalamonban ünnepi istentisztelet keretében adtunk hálát az elmúlt napok közös együttlétéért” – mondta el Kótyuk Zsolt, hozzátéve: „Testvérgyülekezeti kapcsolatunkat a továbbiakban is úgy szeretnénk ápolni, hogy mindig részét képezze az egymás hite által való épülés, a személyes találkozás, akár egyénileg, akár csoportosan.”

F.Zs.