A Fidesz vezet a felvidéki magyar választók körében

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Egy a Most–Híd szlovák–magyar párt által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a felvidéki magyar választók több mint egyharmada a Bugár Béla vezette Most–Híd pártot, csaknem egyötöde pedig a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártját (MKP) támogatja, a magyarországi választásokat a Felvidéken a Fidesz nyerné, amelyre a magyar választók fele voksolna.

A közvélemény-kutatás eredményeiből kiderült, hogy az abban részt vevők 36,8 százaléka a Most–Híd pártot, 19,7 százaléka pedig a Magyar Közösség Pártját (MKP) választaná. A felmérés szerint a magyar választók körében a szlovák pártok közül a Robert Fico vezette Irány–Szociáldemokrácia (Smer–SD) a legnépszerűbb 4,2 százalékos támogatottsággal, és meglehetősen sok volt az olyan válaszadó is, aki azt mondta: nem venne részt a választásokon. Az ő arányuk 23,2 százalékot tett ki.

A felmérésből az is kiderült, hogy a felvidéki magyar választók szavazataira számító két párt közül a Most–Híd támogatottsága a nagyobb városokban élők körében a legmagasabb, az MKP az 50 ezer lakosnál kisebb településeken megközelítőleg a Most–Hídéval azonos támogatottsággal rendelkezik.

A közvélemény-kutatás készítői a felvidéki magyaroknak a magyarországi pártok iránti szimpátiáira is rákérdeztek, annak viszonylatában, hogy a válaszadók – amennyiben erre lehetőségük lenne – mely pártra szavaznának a magyarországi választásokon. A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezettek közel egyharmada nem venne részt a magyarországi választásokon, azok körében pedig, akik részt vennének, a Fidesz volt a legnépszerűbb: a pártot a válaszadók 47 százaléka támogatná.

(MTI/Kárpátalja)