Németh Zsolt: a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Parlamentben kedden este, a nemzeti összetartozás napja alkalmából megtartott ünnepi koncert előtt arról beszélt, hogy a közösségi identitásokra épülő Európa és a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona, Magyarországnak pedig eminens érdeke, hogy a kisebbségek otthon érezhessék magukat a szülőföldjükön. Az eseményen ott voltak a határon túli magyarság képviselői is, köztük Kárpátaljáról Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László alelnök.

Németh Zsolt a Kárpát-medencei és a világban szétszórtan élő diaszpóra magyar közösségeiről szólva hangsúlyozta, „egy közösség, egy nemzet vagyunk, összetartozunk, és összetartozni jó”. A magyarok összetartozását ért legnagyobb kihívásnak nevezte június 4-ét. „Összetartozásunk kiállta a próbát, 93 év után is szeretünk együtt lenni, büszkék vagyunk egymásra, egymás teljesítményeire, aggódunk egymásért a megpróbáltatások közepette” – tette hozzá.

Németh Zsolt szerint azokkal a környező népekkel is sok minden köti össze a magyar közösségeket, amelyek között élnek. „Lehet sorsközösségnek nevezni ezt, vagy egy tágabb közép-európai hazának” – mondta, hozzátéve, hogy „közös a tér, hiszen a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona, és van még egy tágabb közösségünk is, Európa, amelyhez lelkileg és szellemileg mindig tartoztunk”.

Kijelentette, akkor van igazán értéke a nemzeti és európai összetartozásnak, amikor a válság és – mint fogalmazott – „az egymásnak feszülő válságkezelési koncepciók miatt” az összetartozás-tudat gyengülni és összekuszálódni látszik. „Mit ér az integráció mélyülése, ha nyomában a közös identitás gyengül, ahelyett hogy erősödne.” Hozzátette: „nekünk, magyaroknak fontos az identitásunk, magyarságunk és európaiságunk egyaránt. Mindent támogatunk, ami erősíti az összetartozást, és mindent ellenzünk, ami gyengíti” – jelezte a külügyi államtitkár.

Az Országház kupolacsarnokában megtartott ünnepség koncerttel folytatódott, melyen fellépett a székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmónia.

(MTI/szcs)