Németh Zsolt: nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek – emelte ki Németh Zsolt külügyi államtitkár vasárnap a magyar főváros XXII. kerületében tartott nemzeti összetartozás napi ünnepségen.

Németh Zsolt rámutatott: minden magyar érdeke, hogy kihozzuk a határok feletti összetartozásból, amit lehet, erre hívja fel a figyelmet évről évre a nemzeti összetartozás napja. Hozzátette: az év minden napján, és nemcsak ünnepi keretek között, hanem „szürke hétköznapi aprómunkával” kell megtenni mindent ezért az eredménymaximalizálásért.

A külügyi államtitkár hangsúlyozta: mindent meg kell tenni itthon, az anyaországban a hazai élet szervezésével az államigazgatásban, az önkormányzatokban, a gazdaságban és a szellemi életben azért, hogy a határon túliak „magától értetődő kapcsolódási pontokat” találjanak. Meg kell tenni mindent, hogy a határon túli magyar szervezetekkel – így az Erdélyi Magyar Néppárttal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal is – olyan együttműködési programokat alakítsanak ki, amelyek minden szakterületen felszabadítják az összetartozásban rejlő energiákat, és értéket teremtenek. Ezáltal pedig megőrzik és átörökítik az új nemzedékeknek az összetartozást – mondta.

Németh Zsolt úgy folytatta: meg kell tenni mindent ezekért a célokért a szomszédos országokkal és a nemzetközi partnerekkel való együttműködésben is, olyan projektek indításával, amelyek szorosabbá teszik a kapcsolatokat a magyarországi és a szomszédos országok társadalma, nemzetei és gazdaságai között.

A külügyi államtitkár szerint minél szabadabb és stimuláltabb környezetben élnek otthon a határon túli magyarok, annál többet tudnak kihozni képességeikből. Ezért kérnek ők autonómiát és ezért támogatjuk mi az autonómiatörekvéseiket – fejtette ki.

Hozzátette: Nyugat-Európa számos országában beigazolódott, hogy a kisebbségek területi és kulturális autonómiaformái segítik az önmegvalósítást, az energiák felszabadulását, és ez így van a Kárpát-medencében is. „Több autonómia – több teljesítmény. Több teljesítmény – gyorsabb felemelkedés. Gyorsabb felemelkedés – jobb Közép-Európa” – foglalta össze a külügyi államtitkár a nemzeti összetartozás programját.

Tőkés László EP-képviselő az ünnepségen azt mondta: Trianon nem egyedi, egyszeri esemény, hanem 93 éve tartó gyilkos folyamat, és „állandó poszttrianoni traumában élünk”. Ezért nagyon fontos az anyaország támogatása a külhoni magyarság számára – hangsúlyozta az erdélyi politikus.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint ez az ünnep egy történelmi eseményen, Trianonon, és egy kristálytiszta eszményen alapul, ami nem más, mint az összetartozás. Ez az, ami magyarok százezreit gyűjti össze ezekben a napokban, „gyásznap helyett az egymásra találás napját éljük át”.

(MTI/Kárpátalja)