Tanévzáró a Péterfalvi Református Líceumban

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Június 1-jén tartotta meg ballagási ünnepségét a Péterfalvi Református Líceum: az esemény istentisztelettel kezdődött a tivadarfalvai református templomban.

Az egybegyűlteket Seres János, Máramaros–Ugocsa Egyházmegye esperese köszöntötte: köztük Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökét és a megye lelkipásztorait, Farkasné Bőcs Juditot, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulját, Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, valamint az ünneplő közösséget és a ballagó diákokat. Seres János köszöntőjében elmondta, hogy az idei kibocsátás az intézmény történetében a tizenhetedik, mellyel 452-re nőtt az intézményben végzett diákok száma. Kiemelte: Hiszi, hogy az intézmény a magyar nemzet részeként vállalja küldetését Kárpátalján. „Ennek a küldetésnek voltak s vannak harcai, nehézségei, küzdelmei. De hálásak vagyunk Istennek, hogy ezeken a harcokon, nehézségeken átsegített minket” – mondta. Az esperes arra kérte Farkasné Bőcs Judit konzul asszonyt, adja át köszönetét a magyar kormánynak, mely felvette a Péterfalvai Református Líceumot a Nemzeti Intézmények sorába, így segítve ezzel a tanintézmény működését. Majd a ballagó diákok szívére útravalóul Jeremiás könyve 29. részének 11. versét helyezte: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –, békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” Az ünnepi ballagási istentiszteleten Zán Fábián Sándor hirdetett igét Mikeás könyve 6. részének 8. verse alapján: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Az igehirdetés után Farkasné Bőcs Judit konzul asszony szólt a diákokhoz, biztatva és bátorítva őket.

Az ünnepség az istentisztelet után az iskola udvarán folytatódott. Először a két végzős osztály búcsúzott ünnepi műsorral a tanároktól és diáktársaktól. A szülők nevében Seres Margit köszönte meg az intézmény tanárainak és munkatársainak áldozatos munkáját. Majd Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a ballagó diákokat. Brik Irma igazgatónő búcsúszavai után a végzős osztályok osztályfőnökei: Tóth-Molnár Emőke és Kiss Sándor pedagógusok idézték fel a két év eseményeit.

Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget.

Viski Julianna,
a Péterfalvai Református Líceum vallástanára