A gyermekkori alvászavarokról

2013. június 14., 02:00 , 648. szám

Sokszor nagy problémát jelent a szülőknek, hogy gyermekük nem éppen úgy alszik, ahogy az ideális lenne. Amikor a rossz alvónak titulált gyerkőc ismét hosszas éjszakai virrasztásra kényszeríti szüleit, azok az éjféli kocsikáztatástól kezdve a fürdetésen át az egyszerű ágyba parancsolásig mindent bevetnek – több-kevesebb sikerrel. A probléma sokszor viszont összetettebb annál, hogy szigorral vagy házi praktikákkal megoldható lenne. A leggyakoribb alvászavarok ismertetésében Berghauer-Olasz Emőke gyermekpszichológus volt segítségemre.

A fogantatást követő 6 hónapig a magzat állapotát sem ébrenlétnek, sem alvásnak nem lehet nevezni. Csak a 24. hét után különülnek el az alvás és az ébrenlét periódusai. A születés után újabb, folyamatos változások történnek: az alvásidő csökken, 5-6 éves korra a periódusok a nappalok és éjszakák váltakozásához igazodnak, vagyis megszűnik a nappali alvás.

Az újszülött számára az alvás egy olyan védőfal, amely megvédi az éretlen szervezetet a külvilág éles ingereitől. Napjának kb. 90%-át így át is alussza. Néhány héttel később viszont egyre érdeklődőbbé kezd válni, s ezzel együtt megjelenhetnek az első alvásproblémák is. A leggyakoribb a fordított, vagyis inverz alvás: a baba nappal sokat alszik, éjszaka pedig ébren van. Ezt nem betegség okozza. Egyszerűen csak arról van szó, hogy egyfajta belső törekvés hatására megpróbál egyensúlyt teremteni a külvilággal való kapcsolatában: nappal alvással védekezik a külső, éles hatásoktól, míg a csöndes éjszakában automatikusan ingerkeresővé válik.

Mire a gyermek eléri az óvodáskort, már csak napi 12-13 óra alvást igényel. Középső, de leginkább nagycsoportban pedig megmutatkozik egyedi alvásigénye is. A szülő és az óvodapedagógus ezért soha ne szakkönyvek alapján döntse el, mennyit aludjon a gyermek! Az egyéni igény a mérvadó. Mi, felnőttek is nagyban különbözünk e téren, s ez a gyerekek esetében sincs máshogy. S hogy mennyi is az a bizonyos egyéni igény? Ezt nagyon egyszerű megállapítani: meg kell figyelni a gyermek ébredés utáni és délutáni éberségi szintjét – annyit kell aludnia, hogy frissen, kipihenten ébredjen és csak késő délutánra, kora estére fáradjon el. Ha ehhez 9-10 óra is elég, akkor bátran sutba vághatjuk a szakkönyv erre vonatkozó előírásait. Ezért is lenne jó, ha az óvodában a nagycsoportosoknak nem lenne kötelező a délutáni alvás, hisz az éber, tevékenykedni vágyó gyermeket kínozza a tétlenség. Társait is zavarja, s ha esetleg nagy nehezen el is alszik, este a szülőknek gyűlik majd meg a bajuk a lefektetéssel.

Fontos azonban leszögezni: az, hogy a gyermek nem akar lefeküdni, nem feltétlenül azért van, mert nem álmos. A lefekvés sok esetben szorongást ébreszt a gyermekben: egyedül kell maradnia a sötétben. A szorongáson már a szülő puszta jelenléte is enyhít. Sok gyereknek van valamilyen játéka, takarója, kispárnája, ami nélkül nem tud elaludni. Ez a tárgy valójában a szülőt jelképezi, s ha vele van, nem érzi magát olyan egyedül.

Ha a gyermek gyakorta, akár hajnalig sem tud elaludni, vagy elalszik, de többször is felébred, akkor inszomnia, ismertebb nevén krónikus álmatlanság esete áll fenn. Csecsemőkorban ennek általában valamilyen komoly fájdalmat okozó betegség (pl. középfülgyulladás) áll a hátterében, ezért, kedves szülők, az álmatlan kisbabát mindenképp orvoshoz kell vinni!

Az idősebb, óvodáskorú gyerekeknél az álmatlanságot szinte minden esetben komoly lelki konfliktusok okozzák. Gyakorta megesik, hogy a gyermek valamilyen napközbeni stresszhelyzet (pl. szülők hangos szóváltása) miatt ébred fel éjszaka. Krónikusan álmatlanná azonban közülük csak nagyon kevesen válnak. Különböző vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az álmatlanságban szenvedő gyermekek önértékelési zavarokkal küzdenek, súlyosan szorongók, és egyszerűen nem képesek megküzdeni a stressz okozta feszültséggel. Feszülten pedig lehetetlen, vagy legalábbis nagyon nehéz aludni. Így van ez velünk, felnőttekkel is, pedig a stressz enyhítésére bővebb eszköztárunk van, mint egy óvodáskorú gyermeknek. Épp ezért az álmatlan gyermek mindenképp pszichoterápiára szorul!

Furcsán hangozhat, de mindenképp igaz, hogy az álmatlanságot sokszor maga a szülő vagy az óvónő okozza. Sok olyan gyermek van ugyanis, aki retteg az elalvástól, mert bepisil, s tudja: ha az elalvással önkontrollja kikapcsol, nedves lepedőn ébred. Ezért marad már-már szinte görcsösen éber állapotban. Ez esetben olyan gyermekekről van szó, akiket büntetnek a bepisilés miatt. Az álmatlanság oka így nem más, mint a büntetéstől való félelem.

A helytelen szoktatás is állhat az álmatlanság hátterében. Az alvó kisbabát a szülők saját ágyukba fektetik, 1-2 év után viszont, mikor ez már kényelmetlenné válik számukra, hirtelen külön ágyba próbálják szoktatni – kevés sikerrel.

Sokszor egy rossz álom az oka, hogy a gyermek nehezen alszik el, és/vagy álmából felriad. Ebben az esetben lefektetéskor és éjszaka a megfelelő szülői gondoskodás kötelező feladat! Ínyencségekkel vigasztalni, gyógyszereket alkalmazni tilos, mert akár csokiról, akár gyógyszerről van szó, ezek egyfajta függőséget okoznak, miközben a probléma oka figyelmen kívül marad.

Az egyik legsúlyosabb gyermekkori alvászavar az éjszakai felriadás, latin nevén pavor nocturnus. Ez a következő szempontok alapján ismerhető fel, illetve különböztethető meg az egyszerű rossz álom miatti felriadástól:

1. mindig éjfél előtt jelentkezik

2. a gyermek nem tud beszámolni a felriadást okozó álomról

3. drámai tünetekkel jár: felgyorsult szívverés és légzés, remegés, sikítozás, tágra nyílt szemek, verejtékezés.

A sikolyt kétségbeesett sírás követi, melyet a szülői vigasztalás sem képes lecsendesíteni. A gyermek nem alszik közben, viszont ébren sincs, s a 10-15 percig tartó rohamra másnap nem is emlékszik. A kiváltó okok között genetikai hajlam, légzésproblémák és pszichológiai tényezők (depresszió, szorongás) állnak. A pavoros gyermeket a késő délutáni és esti órákban óvni kell az erős kifáradáshoz vezető tevékenységektől, mivel ez növeli a rohamok valószínűségét.

A felriadáshoz vezető lidérces álmok mindig hajnal táján jelennek meg, s olyan megtörtént eseményeket jelképeznek, amelyek gyakran egy előző napi élményen át az adott élethelyzetből és a gyermek életkorából adódó konfliktusokat tükrözik. Ezeket a gyermek úgy próbálja meg feldolgozni, hogy játékában akarva, álmában pedig akaratlanul újraéli. Ezek az álmok tehát szimbolikus jelentéssel bírnak, melyet nem minden esetben egyszerű megfejteni. Nagyon fontos a szülő szerepe, hisz az alvással szembeni rossz érzés leküzdésére a gyermeknek nem igazán vannak eszközei. Míg a „nagyok” olvashatnak, zenét hallgathatnak elalvás előtt, addig a gyermeknek általában az ujjszopás az egyetlen eszköze, amit viszont a szülők persze nem tolerálnak. Ezért is kell, hogy a szülő leüljön gyermeke ágyához, beszélgessen vele, meséljen neki, mert ezzel megteremti a lefektetés és az elalvás közti kellemes átmenetet.

Az alvászavarok felismerése és kezelése során akár olyan, a hőn szeretett szülővel szembeni elfojtott indulatokra is fény derülhet, melyek feloldása a probléma megoldásához elengedhetetlen. A probléma megoldása pedig fontos, hisz a megfelelő minőségű pihenés hiánya az egészségügyi és a kedélyállapotra is rendkívül negatívan hat.

Espán Margaréta