Ifjú budapesti tehetségek koncertje Munkácson

Jótékonysági zongorahangverseny

2013. június 14., 02:00 , 648. szám

Június 7-én jótékonysági komolyzenei zongorakoncertre került sor Munkácson a Márton István nevét viselő zeneiskolában, amelyen a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola fiatal zongoristái mutatták be magyar és külföldi zeneszerzők alkotásait, s nem mindennapi tehetségüket.

A koncerten a kórusiskola 2. évfolyamát befejező Dudics Borbála lépett elsőként színpadra Bach C-dúr prelúdiumával, Chopin A-moll keringőjével és Szokolay Sándor Hüvelyk Matyijával. A fiatal művésznő első eredményeit még az előkészítő évben szerezte, s azóta már négy zenei fesztiválon volt sikeres. Majd nővére, Dudics Anna következett. A testvérek közös produkcióként Weiner Leo Rókatáncát is előadták. A lányok a koncert főszervezőjének, a munkácsi születésű, jelenleg a kórusiskolában tanító Makausz Zsuzsannának a tanítványai.

A koncert harmadik előadója Keveházi Gyöngyi és Vári Dénes tanítványa, a mindössze 17 esztendős Szokolay Ádám volt. Ádám négyéves korában kezdett el zongorázni. 5 évesen már négy zongoraverseny első helyezettje volt. Mivel nyilvánvaló volt, hogy jövője a zongorához kötődik majd, családja Budapestre költözött. Általános iskolai tanulmányait a kórusiskolában kezdte. 8 éves korában felvették a Zeneakadémiára, a kivételes tehetségek osztályába. Több nemzetközi verseny győztese. Utolsó zongoraversenye a Müncheni zongoraverseny volt, ahol 7 díjat is nyert, többek között a közönségdíjat. Koncertezett Európa több nagyvárosában: Bécsben, Grazban, Moszkvában, Prágában, Budapesten a Művészetek Palotájában, Vásáry Tamás zongoraestjén. Több jótékonysági koncerten játszott, ezzel segítve társait és a beteg gyerekeket. Ádám előadásában olyan nagyszerű zongoraművek szólaltak meg, mint Brahms H-moll Rapszódiája, A-dúr Intermezzója, Prokofjev Ördögi Sugallata és Bartók Béla Szvit opus 14-e.

Ádám a koncert és a vastaps után elmondta: „A zene az életem. Ebben tudom kifejezni magam, az érzelmeimet, fájdalmam, örömöm. Nagyon sok lehetőség van a zongorában.”

– Kedvenc zeneszerződ van?

– Lisztet, Grieget, Debussyt szeretem mostanában a legjobban. Liszt magyar rapszódiái a kedvenc darabjaim.

– Terveid?

– Szeretnék külföldre menni koncertezni, esetleg egy zeneakadémián tanítani majd. Most készülök egy kurzusra Barcelonába, aztán Horvátországba. Fárasztó ez, de az évek során hozzászoktam. Megéri…

A koncerten befolyt összeg a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola s a Márton István Zeneiskola diákjait hivatott támogatni.

Espán Margaréta