Szentistvánosok Budapesten

Olvasói levél

2013. június 21., 02:00 , 649. szám

Június 1–5 között a Munkácsi Szent István Líceum néhány diákja tanári kísérettel részt vett a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett Határok Nélkül Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozón. Az eseményen a kárpátaljai diákokon kívül részt vettek felvidéki, erdélyi és délvidéki magyar fiatalok is.

A diákoknak számtalan élményben volt részük: jobban megismerhették a főváros nevezetességeit, ellátogattak a Parlamentbe, megszemlélhették a koronázási jelképeket, megtekintették a Szent István-bazilikát. A Sándor-palotában a köztársasági elnök köszöntötte a fiatalokat és vezette körbe rezidenciáján, ahol a teraszról gyönyörködhettek a város panorámájában, majd elfogyaszthattak egy közös ebédet az elnök úrral. A fiatalokat fogadta Budapest főpolgármestere, Tarlós István is.

Láthatták a Városliget nevezetességeit: a Hősök terét, az Állatkertet, a Széchenyi-fürdőt, Vajdahunyad várát, a Műcsarnokot és a Szépművészeti Múzeumot. Megismerkedtek Budapest két közlekedési látványosságával: az idén 65 éves Gyermekvasúttal, illetve az 1875 óta üzemelő Budavári siklóval. A Nemzeti Összetartozás Napja keretében még színházi élményben is részük lehetett: a József Attila Színházban Hunyadi Sándor Fekete szárú cseresznye című darabját tekintették meg.

Diákjaink hálásak, hogy részt vehettek egy ilyen rendezvényen, ahol megismerhettek olyan fiatalokat, akik hasonló helyzetben vannak, mint ők, az anyaországtól elszakítva élnek, de lélekben mégis mindnyájan összetartoznak.

Tóth Péter, a líceum III. évfolyamos diákja