Az idén már nem lesz ingatlanadó

2013. július 12., 02:00 , 652. szám

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa múlt héten második olvasatban is elfogadta azt az Adótörvénykönyv módosítását célzó javaslatot, mely felmentette a fizikai személyeket a földrészleggel nem azonos ingatlantulajdon utáni adó megfizetése alól 2013-ban, miután az adófizetők nyilvántartásának létrehozásához időre van szükség.

Vagyis elmondhatjuk, adott esetben nem arról van szó, hogy a hatalom megkönyörült volna az agyonadóztatott polgárokon. Csupán annyi történt, hogy a hatóságok nem tudtak idejében felkészülni az újabb adónem bevezetésére. Ha a dolgok e tekintetben is úgy alakulnak majd, mint például az országos népszámlálás lebonyolításával, amelyet immár három éve halasztgatnak egyre későbbi időpontokra, akkor még jó ideig nem kell tartanunk az ingatlanadótól.

A korrespondent.net hírportál emlékeztet, hogy június végéig 7,2 millió hrivnya folyt már be a költségvetésbe fizikai és jogi személyektől ingatlanadó címén. Lapunk úgy tudja, hogy a már befizetett összeget vissza lehet igényelni vagy a jövő évben a nevezett adó befizetésénél beszámítják.

(korrespondent.net/Kárpátalja)