Szvorák Katalin és Kudlik Júlia Kárpátalján

2013. július 12., 02:00 , 652. szám

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának szervezésében az elmúlt hétvégén Kárpátaljára látogatott és két előadást tartott két helyszínen Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes és Kudlik Júlia, a Delta, a Juli Suli, a Szeszélyes évszakok egykori műsorvezetője.

Az első előadásra július 5-én a munkácsi római katolikus templomban került sor, ahol Pogány István helyi plébános köszöntötte a vendégeket. Ezt követően Bozsik Béla ungvári konzul szólt az érdeklődőkhöz, ismertetve Szvorák Katalin életét és munkásságát:

– Előadónk pályafutása egy apró faluból, a felvidéki Pincről indult. Onnan először Fülekre, majd a Duna partjára, Budapestre került, ahol az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatójaként szerzett magyar–könyvtár szakos diplomát. Művészi karrierje ezzel párhuzamosan haladt, és 1981-ben első díjat kapott a Röpülj Páva versenyen. 1983-tól 2005-ig magánénekesként dolgozott a Honvéd Művészegyüttesnél. Jelenleg a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanára. Eddig 27 önálló kazettája és lemeze jelent meg és három kontinens 33 országában több mint 3000 koncertet adott. Katalin maga jelezte a konzulátusnak, hogy szívesen jönne Kárpátaljára énekelni…

A művésznő előadását Kudlik Júlia vezette fel, aki a szeretet kommunikációjáról szólt. Elmondta, hogy a zene, az imádság az, ami összeköti az embert az Istennel. A hit, a szeretet fontosságát s azt hangsúlyozta, hogy „Manapság a rosszak azért olyan erősek, mert a jók olyan gyöngék.”

Szvorák Katalin előadásában a 2010-ben megjelent A teremtés dicsérete című lemezéről énekelt görög katolikus, római katolikus, református, baptista, zsidó és evangélikus énekeket, zsoltárokat, imákat közel egy órában. A gyönyörű hangon megszólaló dalok, imák nem csupán a gyönyörű templomot, de az érdeklődők szívét, lelkét is betöltötték.

A megható előadás az Adjon Isten jó éjszakát című esti ima és a Boldogasszony anyánk című régi himnusz, Mária-ének közös eléneklésével zárult: „…ne felejtkezzél el szegény magyarokról.”

Szvorák Katalin és Kudlik Júlia közös műsorukat másnap nagy érdeklődés közepette az ungvári római katolikus templomban is előadták.

Espán Margaréta