Bibliahét Minajban

2013. július 26., 02:00 , 654. szám

Július 15–19. között a Minaji Református Gyülekezet szervezésében vakációs bibliahétre került sor óvodás- és iskoláskorú gyermekek számára a helyi református templom épületében. A gyermekek a környező falvakból érkeztek minden nap a 9.00-től 13.00 óráig tartó programra. A hét témája az „időutazás” volt, melynek segítségével a résztvevők elutazhattak különböző bibliai korokba és ezáltal fontos szabályokat tanulhattak meg.

Jónas történetéből megtudták, miért fontos engedelmesnek lenni, Zákeustól megtanulták, jobb becsületesnek lenni, mint csalónak, a gonosz szolga példázatán keresztül láthatták, fontos a megbocsátás, Jézus feltámadásának örülni kell, majd a Jelenések könyve alapján a Mennyországról is láthattak néhány fontos dolgot. A bibliai tanításon kívül aranyigékkel és sok énekkel ismerkedhettek meg a gyermekek. Sokat játszottak, kézimunkáztak és finom ételeket ehettek a gyülekezet tagjainak jóvoltából.

Július 17-én a KMKSZ szervezésében ellátogatott Minajba a Cók-Mók Bábszínház, melynek Vitéz Lájszló-előadásán szórakozhattak az érdeklődők.

Nagyon jó volt azt tapasztalni, hogy a gyülekezet minden nyáron összefog a gyermekhét szervezésében, és ennek kapcsán akadnak fiatal segítők, szorgos szülők és nagyszülők, aktív gyülekezeti tagok. Reméljük, a jövőben még több szülő és gyermek csatlakozik ehhez a programhoz.

A vasárnapi istentiszteleten a gyermekek rövid bemutatót tartottak a hétről, melyen elhangoztak a kedvenc énekek, aranyigék és a bibliai történetek tanulságai.

kv