Sikerül-e falura csábítani a fiatalokat ezer euróval?

Erről ír az Karpatszkij Objektív

2013. július 26., 02:00 , 654. szám

Jóváhagyták a községekben és nagyközségekben foglalkoztatott fiatal dolgozók egyszeri címzett támogatásának új rendjét, valamint azoknak a szakmáknak a jegyzékét, amelyek esetén igénybe vehető a támogatás – írja a Karpatszkij Objektív című ungvári hetilap.

Az új intézkedés a pedagógiai, egészségügyi és gyógyszerészeti középfokú és felsőoktatási intézmények végzőseit érinti. Elősegítendő a fiatal dolgozóknak a szóban forgó hivatásokban (szakmákban) való elhelyezkedését a falvakban és a nagyközségekben, mindazoknak közülük, akik legalább hároméves munkavállalási szerződést kötnek az adott típusú településeken működő vállalatokkal, intézményekkel vagy szervezetekkel, munkájuk idejére biztosítják a lakhatást, s a minimálbér tízszeresének megfelelő összegű egyszeri címzett támogatásban részesülnek az állami költségvetésből a miniszteri kabinet által elfogadott jegyzék alapján. Amennyiben a munkavállaló legalább tíz évet dolgozik le egy ilyen településen, megszerzi a lakhelye tulajdonjogát.

Ez idáig a végzősök a minimálbér ötszörösének megfelelő egyszeri támogatásban részesültek – emlékeztet a Karpatszkij Objektív.

(szcs)