Frontális hajóütközés Oroszországban

2013. augusztus 19., 14:02
(Forrás: http://omskgazeta.ru)

Halálos áldozatai is vannak az Irtis folyón szombat délután történt hajóbalesetnek, mely során egy utasszállító szárnyashajó frontálisan összeütközött egy uszállyal.

A balesetet vizsgáló bizottság hivatalos jelentése szerint az Omszk közelében történt ütközés következtében négy ember meghalt, további 35 utas – köztük hat gyerek – sérüléseket szenvedett, közülük tizennégy állapota súlyos. A búvárok hat eltűnt személyt keresnek. Valamennyien az utasszállító hajó utasai, melyen a baleset idején 62 utas és 4 fős személyzet tartózkodott. (Korábbi hírügynökségi jelentések még hat halottról és 47 sérültről számoltak be.)

A motoros uszály személyzetének elmondása szerint a Poleszje nevű szárnyashajó óriási sebességgel tartott szemből egyenesen a hajójuk felé. A kapitányuk megpróbálkozott egy elkerülő manőverrel, ám az ütközést nem tudta megakadályozni. Az utasszállító orra teljesen összeroncsolódott, és részben a víz alá került. Az uszály legénysége azonnal megkezdte a túlélők kimentését, és nemsokára más hajók is a helyszínre érkeztek.

A baleset körülményeit vizsgáló bizottság közleménye szerint a legénység és a szemtanúk meghallgatása jelenleg is tart. Annyi már bizonyos, hogy a szárnyashajó kapitányának vérében az alkoholszint jóval meghaladta a megengedett értéket.

Palkó István