Fazekas: ötszázezer külhoni magyar tette le az állampolgársági esküt

2013. augusztus 23., 02:00 , 658. szám

Eddig mintegy 500 ezer külhoni magyar tette le az állampolgársági esküt – mondta Magyarország vidékfejlesztési minisztere a vajdasági Palicson tartott Szent István-napi ünnepségen tartott beszédében.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által szervezett rendezvényen Fazekas Sándor hangsúlyozta: fontos, hogy minél több külhoni magyar tegye le az állampolgársági esküt, majd vegyen részt az ország közügyeiben, válasszon, szavazzon a határ mindkét oldalán. „Ezáltal lehet ugyanis megtartani magyarságunk, identitásunk, ezáltal ölt testet az eszme, miszerint minden magyar felelős minden magyarért” – mondta. A miniszter felidézte: ilyenkor augusztus 20. táján a nemzet államalapító Szent István királyra emlékezik, aki felismerte, hogy a magyarság csak keresztényként tud megmaradni. Olyan állam alapítására volt szükség, amely kiállja az idők próbáját, munkásságának máig tartó hatása van - mondta.

Ehhez kellett a keresztény hit, hogy az emberek merjenek bízni, lássák a céljaikat, és kitartsanak mellettük. Kellett azonban egy erős állam is, amely megvédi őket, bárhol is élnek.

Ez az erős állam néha meggyengült, de mindig túlélte a történelem kritikus időszakait. „2010 óta azonban újra erős államunk és erős kormányunk van” - állapította meg a miniszter, aki szerint ez a kormány élt a történelmi lehetőséggel, ennek eredményeként lehetőség nyílt arra, hogy minden magyar megkapja a magyar állampolgárságot. Ez a valódi, határokon átívelő nemzetegyesítés - fűzte hozzá.

(MTI/Kárpátalja)