A Hit útján

Görögkatolikus Ifjúsági Fesztivál Tiszacsomán

2013. augusztus 23., 02:00 , 658. szám

A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) jóvoltából augusztus 17-én, immár második alkalommal került sor a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban a Szent István tiszteletére és emlékére megrendezett Görögkatolikus Ifjúsági Fesztiválra (GÖRFESZT).

Az esemény vecsernyével vette kezdetét a helyi görögkatolikus templomban, majd a résztvevők átvonultak a Honfoglalási Szobor- és Emlékparkba. Itt Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja köszöntötte a résztvevőket, majd örömét fejezte ki, hogy a GISZ egyre tevékenyebb, és munkájához sok sikert kívánt. „Ahhoz, hogy a gondolkodást helyes mederbe tereljük, szükség van hitre, kultúrára és azok méltó megtartására, megélésére” – mondta többek között. Demkó Ferenc esperes a fesztivál mottójára (A Hit útján) hívta fel a résztvevők figyelmét. „Kereszténységünket, vallásosságunkat, sajnos, alapvetően kettősség jellemzi: van egy élet a templomon belül és egy azon kívül. A GÖRFESZT egyfajta kísérlet arra, hogy ezeket egyesítsük. Hogy a két életből, a két útból, a két emberből egy legyen. Hogy egy úton haladjunk – a Hit útján.” Kovács Szvetlána helyi polgármester asszony is köszöntötte a jelenlévőket. Végezetül Lődár Jenő, a GISZ elnöke hangsúlyozta, hogy milyen fontos, hogy legyen valaki, aki erőt ad a fárasztó út folytatásához. Majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés és a kegyelet koszorúit a 930 évvel ezelőtt szentté avatott apostoli király szobránál. A szervezők a megnyitón köszönetet mondtak Rácz Jánosnak, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezeti elnökének az emlékpark karbantartásáért.

A tövábbiakban felléptek a Tiszacsomai Művelődési Ház növendékei és a Rákóczi-főiskola református ifjúsági gyülekezetének együttese, a FRIGY Band is. Popovics Béla munkácsi történész és Pacsai János sajószentpéteri parochus pedig előadásaikban a hit, a kultúra, a vallás és a család fontosságát hangsúlyozták.

A több mint 400 fesztiválozó a kulturális programok mellett ellátogathatott a Karácsafalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, a HÁLÓ Egyesület, a GISZ, a Rákóczi-főiskolán működő Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség, a főiskola Hallgatói Önkormányzata, a Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat, a Család és Élet Alapítvány sátraiba. De volt agyagozás ifj. Hidi Endre szobrászművésszel, különböző játékok, szövés és portrékészítés is. A fesztivál utolsó fellépője a Magyarországról érkezett Szabó Balázs volt, aki hittel, élettel, kereszténységgel kapcsolatos dalai mellett arról is mesélt, hogy hogyan talált rá ő a Hit útjára.

A GISZ ezúton is köszönetet mond mindenkinek, aki jelen volt, vagy segítségével, munkájával támogatta a fesztivál megvalósulását.

Espán Rita