Ady Endre: A Szajna partján

A Szajna partján él a Másik,

Az is én vagyok, én vagyok,

Két életet él két alakban

Egy halott.

A Duna partján

Démonok űznek csúfot velem,

A Szajna partján álmokba von be

Százféle, szűz szerelem.

Rákacag Párizs

S a boldog Másik visszakacag,

Itt röhejes mámorba kerget

Vijjogó, éji csapat.

Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb,

Sejtelem-csók minden dalom,

Szent Cecília hajol lelkemre

Álmatagon.

A Duna partján

Céda lányhoz hajt durva öröm,

A bor ad álmot

S a poharamat összetöröm.

Ott: ring lelkem muzsikás alkony

Szent zsivaján

S úgy csókolom meg az életet,

Mint orchideát a Léda haján.

Az 1906-os Új versek című kötetből való költemény az egyik legismertebb Ady-vers, mely a szerző más műveivel együtt hozzájárult, hogy Adyt mindenféle támadások érjék. Volt ekkor Ady érthetetlen, volt nem-magyar és minden egyéb is, hiszen e kötet szakítást jelentett a korábban megszokott lírai megszólalásformákkal. A Szajna partján című költemény elgondolkodtatott: mitől szép és örökbecsű alkotás e mű, ha szerzője saját hazáját lebecsüli benne? Mert a „Duna partját” ez a vers bizony nem látja olyan szépnek, mint a „Szajna partját”. És még az sem tudott felmentést adni a szerzőnek, hogy benne „halottnak” nevezi azt az embert, aki két életet él. Nehéz volt feloldani az ellentétet, ami Párizs felől a szépséget, az örömöt, a muzsikát jelenti e versben, Budapest felől pedig a cédaságot, durvaságot, a bor kínálta mámort. Ez az ellentét csakis a szerző valamennyi versére kiterjedő vizsgálódásban tudott később feloldódni, abban az elképzelésben, miszerint Ady egész költészete egyetlen hatalmas költemény, mely ellentétekből alkot egységet…

Penckófer János