Csaknem tízezer ittas sofőrt állítottak elő idén Kijevben

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

Az év eleje óta több mint 9500 ittas autóvezetőt vettek őrizetbe Kijevben, ami azt jelenti, hogy naponta átlag 40-en hajtanak ki alkoholos befolyásoltság alatt az ukrán főváros útjaira – hozta nyilvánosságra vasárnap a városi közlekedésrendészet.

Az év elejétől június végéig ugyanis még kevesebb mint hétezer ittas sofőrt állítottak elő a mintegy 2,6 millió lakosú ukrán fővárosban. A hatóság adatai szerint viszont az utóbbi két hónapban jelentősen nőtt azok száma, akik szeszesital fogyasztása után ültek a volán mögé.

Idén 372 olyan közúti baleset történt Kijevben, amelynek okozója alkoholt fogyasztott. Ezekben a balesetekben öten vesztették életüket és 82-en sérültek meg. A kijevi utakon az év elejétől augusztus 9-ig összesen 1026 balesetet jegyeztek fel, 65-en haltak meg és 1118-an szenvedtek sérüléseket.

Ukrajnában ittas vezetésért 2550-től 3400 hrivnyáig terjedő pénzbüntetést szabnak ki. Ezenkívül esettől függően 7–15 nap elzárással, 40–60 óra közmunkával, a jármű elkobzásával, továbbá a vezetői engedély bevonásával is büntethetők az ittas sofőrök.

(MTI/Kárpátalja)