Ha eltűnik a kivitelező és az előleg

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

„Elhatároztuk, hogy lakást vásárolunk a lányunknak a városban. Sikerült elővásárlási szerződést kötnünk egy épülő lakóház beruházójával az egyik lakás megvásárlására, majd a kikötött előleget is befizettük. Az ár fennmaradó részét a lakás átvételét követően kellett volna kifizetnünk. A ház átadásának határideje azonban lejárt, sőt a beruházó által kitűzött újabb határidők is elmúltak, az épületet mégsem fejezték be, nem vehettük át a lakást. Később azt hallottuk, hogy a beruházó cég tönkrement, s amikor felkerestük az irodájukat, kiderült, hogy már el is költöztek onnan. A telefonhívásainkra sem válaszolnak. Lehetséges, hogy egyesek csak úgy eltűnjenek a pénzünkkel? Mit tehetünk ebben a helyzetben?”

– Azt tanácsolnám, hogy mindenekelőtt olvassák el figyelmesen azt a bizonyos elővásárlási szerződést, hogy a beruházónak a hivatalos, avagy jogi címe megegyezik-e azzal a címmel, ahová eleddig az irodájukba jártak. Ugyancsak érdemes összevetni ezeket a címeket azzal, amely az előleg befizetését igazoló csekken szerepel. Megtörténhet, hogy valamelyik cím eltér attól, ahol a céget eddig keresték, vagyis ismét megpróbálhatják felvenni velük a kapcsolatot. Egy ilyen cég ritkán tűnik el minden nyom nélkül, különösen, ha hátramaradt a befejezetlen épület.

Mostantól kezdve célszerű rögzíteni minden lépésüket: jegyezzék fel, mikorra ígérték eredetileg a lakás átadását, hányszor módosították később ezt a határidőt és milyen indoklással, hol keresték a cég irodáját, és sikerült-e megtalálniuk. Ha rátaláltak a cégre, bármilyen, a késedelem okára vonatkozó magyarázatukat, ígéretüket csak hivatalos formában, írásban fogadják el. Őrizzenek meg minden, az üggyel kapcsolatos dokumentumot.

Ha nem sikerül a cég nyomára akadni, mielőbb tegyenek feljelentést a rendőrség gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztályán, kérvényükben részletesen írják le az ügy körülményeit. Sajnos az, ami önökkel esett meg, egyáltalán nem számít ritkaságnak, bár bűncselekménynek minősül, és az évek során számos intézkedést hoztak a hasonló esetek elkerülésére. Segíthet jogaik érvényesítésében, ha összefognak azokkal, akik önökhöz hasonlóan jártak ebben az ügyben, akiknek a beruházó szintén tartozik, s közösen ügyvédet fogadnak érdekeik képviseletére.

hk