Jubileumi tanévnyitó a Sztojka-líceumban

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

Szeptember 1-jén a helyi görögkatolikus templomban került sor a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tanévnyitó ünnepségére.

Az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő, tizenegyedik évfolyamát elindító intézmény tanévnyitója szentliturgiával vette kezdetét, amelyet Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, Demkó Ferenc, a Beregszászi Esperesi Kerület esperese, Tóth Jenő, a líceum vezetője és a környező egyházközségek papjai celebráltak.

Az ünnepségen Tóth Jenő köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: „Hálát adunk Istennek, hogy az idei tanévet 64 diákkal, 42 elsőssel kezdjük, hogy vannak szülők, akik bíznak a líceumban, az oktatási és nevelési elveinkben. És könyörgünk az Istennek, hogy adjon erőt és kitartást...” Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a mai magyar kormány nemzetpolitikájában nagy súlyt fektet a külhoni magyarok életének, társadalmi, oktatási és hitbéli életének támogatására, s hogy e tanintézményen, amelyben magyarul oktatnak, és egyházi szellemben folyik az oktatás és a nevelés, látszik, hogy ez meg is hozza gyümölcsét.

Végezetül Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának államtitkára köszöntötte a jelenlévőket. A Sztojka-líceum 10 éves fennállására, jelenére és jövőjére utalva elmondta: „Egy lélekben erős közösségnek, amely az egyik oldalon felméri a helyzetet, a másik oldalon nem a tények felett érzett kétségbeesés vagy rezignált tudomásul vétel lesz a válasza, hanem a jövő építése. Önök erre vállalkoztak. Bármilyen nehéz, körülményes is legyen, a jövőt építeni kell, megőrizni a hitet, a magyarságunkat. Ebben nagy segítség ez az iskola, amely alapelvei közé sorolja a színvonalas oktatást, vallásos nevelést, testi, lelki és szellemi fejlődést.”

Ezt követően az újdonsült sztojkás diákok eskütétele következett: „Életemet Istennek, a hazának, a tudománynak szentelem.” Végezetül Magyar Vita, a líceum igazgatója kívánt az eddiginél is nagyobb odaadást, szorgalmat tanároknak és diákoknak egyaránt, s ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 10 éves líceum 2013–2014-es tanéve.

Espán Rita