Mezőváriak a Mádi Furmint Ünnepen

2013. szeptember 19., 08:53 , 662. szám

2013. szeptember 7-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Mezővári Alapszervezete elnökének, Berki Károlynak és feleségének, Berki Erzsébetnek a szervezésében a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház autóbuszával egy 50 fős csoport kirándulhatott Tokaj-Hegyaljára, ahol a társaság tagjai részt vehettek a Mádi Furmint Ünnep második napjának programjain. A többségében mezővári emberek alkotta, de egyéb tekintetben vegyes összetételű, fiatalokból és idősekből, KMKSZ-tagokból és a szervezettől független személyekből egyaránt álló csapat tagjai az UNESCO világörökségi listájára 2002-ben kultúrtájként felvett történelmi borvidéken először Tokaj belvárosát ismerhették meg közelebbről.

Tokaj feltérképezése után a kirándulók Mád felé vették az útjukat, ahol már várták őket vendéglátóik, a helyi református egyházközség képviseletében a tiszteletes úr és a szintén lelkészként szolgáló felesége, valamint a presbitérium és az asszonykör tagjai. A megérkezést követően a református templomban Tar László Péter lelkipásztor előbb ismertette „a gyülekezet otthonának” történetét és jelenlegi helyzetét, majd áhítatot tartott a csoportnak. Az áhítat után Berki Andrea lelkész tartott programismertetőt, majd a felüdítő lelki táplálék után bőséges ebéd várta az elfáradt és megszomjazott utazókat a parókián.

Az ebéd után a csapat tagjai a település központja felé vették az irányt, ahol mindenki egyénileg eldönthette, milyen helyszíneket szeretne meglátogatni, illetve milyen programokra kíváncsi.

A főutca és a környező utcák tele voltak különböző kulturális programokat is kínáló, bor- és pálinkakóstolásra alkalmas helyekkel, nyitott pincékkel, sajtokat, különleges élelmiszereket és kézművestermékeket árusító standokkal. Bár a hivatalos jelmezes felvonulásról a csoport lemaradt, a borfesztivál a továbbiakban is tartogatott érdekességeket, pl. hagyományőrző öltözetben jelen lévő csikósok lovas bemutatóját. A kulináris élvezetek és a látványos fellépések mellett lehetőség nyílt a község látnivalóinak megtekintésére is. A kirándulócsoport ellátogatott a barokk és copf stílus hatásait magán viselő, a világon egyedülálló, Europa Nostra-díjas mádi zsinagógába. A nap további részében a kulturális feltöltődést a különböző zenei formációk előadások jelentették.

Az este folyamán a nap csúcspontjaként a 2012-ben Kossuth-díjjal kitüntetett élő legenda, Demjén Ferenc adott nagyszabású, feledhetetlen élményt jelentő koncertet a Mádi Furmint Ünnep hivatalos zárásaként.

Gálfi Dezső