Tehetségnap Gáton

2013. szeptember 19., 08:53 , 662. szám
Az emléklapok, díjak átadása

Első alkalommal rendezett Gáton a KMKSZ helyi alapszervezete tehetségnapot a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének anyagi támogatásával.

A 2013. szeptember 15-én 14 órai kezdettel a gáti kultúrházban sorra került rendezvényt megtisztelte jelenlétével Riskó Márta, A KMPSZ elnökségi tagja, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium magyartanára, Vass Ottó, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke, Balogh Nóra grafikus Nagydobronyból, Szilágyi Károly, gáti református tiszteletes, Kacsó Anzséla, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola igazgatóhelyettese.

Az alapszervezet nevében Király Katalin elnökségi tag köszöntötte a vendégeket. A rendezvény célja az volt, hogy minél többen megismerjék a falu tehetségeit. A tehetséget gondozni kell, hogy közkinccsé váljon. Reményét fejezte ki, hogy a résztvevőket ez a nemes versengés megerősíti abban a hitben, hogy amivel az Isten megáldotta őket, azzal megfelelően sáfárkodnak. A közönség pedig általuk közelebb kerül a népi kultúrához. Hiszen miképpen fa nem létezik gyökér nélkül, azonképpen a nemzet sem létezhet az elődök népi kincsei nélkül.

Szilágyi Károly református tiszteletes örömét fejezte ki, hogy sokan vállalkoztak tehetségük bizonyítására. Azt hangsúlyozta, nem a helyezés a legfontosabb a versengésben, hanem az, hogy bátrak és kitartóak-e.

Vass Ottó olyan neves tehetségek követésére buzdította a résztvevőket, mint …., Neumann János, Kovács Vilmos.

A vendégek köszöntőjét az önkéntes alapon működő kárpátaljai Bagolyvár bábcsoport Megosztott öröm című előadása követte. A szívet-lelket melengető bábjátszást az 5 kategóriában megrendezett verseny követte, melynek zsűrijét Riskó Márta magyartanárnő, Balogh Nóra grafikus, Kacsó Anzséla ének-zene szakos, Márkus Anita magyarszakos tanárnő alkották. A kultúra különböző válfajaiban mérhették össze tehetségüket a főként gyerekekből és ifjakból álló versenyzők. A legtöbben versmondásra és népdaléneklésre jelentkeztek. Akadtak olyanok is, akik több kategóriában is megmérettették magukat.

A népdaléneklési kategória díjazottjai: I. Omelcsuk Bogdan, II. Barta Karolina, III. Kentes Annamária.

Versmondás: I. Juhász Alexandra, II. Bahus Csaba, III. Juhász Ádám, különdíjas: Cipola Klaudia.

Hangszeres előadás: I. Orosz Norbert, II. Mátyus István, II. Mátyus Dávid.

A Szülőfalum címmel meghirdetett rajzverseny díjazottjai: I. Juhász Alexandra, II. Dóka Roland, III. Bahus Petra, különdíjas: Omelcsuk Bogdan.

A népművészeti kiállítás győztesei: I. Kacsó Éva, II. Mátyus Erika, III. Farkas Jolán, III. Lőrinc Valéria.

A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének különdíját, egy kígyósi szőttest Barta Karolina vehette át Vass Ottótól.

Az előadások szüneteiben a jelenlévők megnézhették Balogh Nóra grafikus képeit.

Minden résztvevő emléklapot és ajándékot vehetett át Lőrinc Ágotától, a helyi alapszervezet elnökétől a KMKSZ Beregszászi Középszintű szervezetének köszönhetően. Az eredményhirdetést és díjátadást szeretetvendégség követte.

L.Á.