Kárpátaljaiak az Operaházban

2013. szeptember 26., 03:53 , 663. szám

Szeptember 19-én került sor a Magyar Állami Operaházban Giuseppe Verdi Falstaff című operájának nyilvános főpróbájára, amelyre Ókovács Szilveszter, az operaház főigazgatója jóvoltából több mint ezer határon túli magyar kapott meghívást.

Az előadás előtt a határon túli területekről (Muravidék, Kárpátalja, Vajdaság, Erdély) érkezett vendégek jelenlétében az operaház igazgatója megkoszorúzta az épület főbejáratánál lévő Erkel-szobrot, majd Budapest VI. kerületének önkormányzata szervezésében 32 határon túli magyar tette le az állampolgársági esküt.

Az Arnaud Bernard rendezte opera teltházas főpróbáján a Sámuel Alapítvány szervezésében 95, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületétől pedig 50 kárpátaljai magyar is jelen volt, felnőttek és gyerekek egyaránt. Török Dénes, az egyesület elnöke az utazás és a szerzett élmények kapcsán elmondta: „Hatalmas élményt jelentett az utazás és az előadás, hisz közülünk nagyon sokan még nem jártak az Operaházban. Most pedig, azon kívül, hogy volt időnk egy kis városnézésre is, az előadás előtt és a szünetekben sikerült bejárnunk ezt a gyönyörű épületet is.”

er