2013. október 13

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

„...és él minden, valahová e folyó bement.” Ez 47,9/b

A próféta által jelzett kép egy folyót ábrázol, mely a templom küszöbe alól folyik ki, és folyamatosan növekszik. A fejlődő és élő egyház jelképe ez. Az egyház néhány funkcionális meghatározása: a hívő ember életközege, az üdvösség forrása, a világ reménysége, Krisztus bizonyságtétele, Krisztus hordozója és hordozottja. Az egyház megnyilvánulása: Krisztus teste. Két fő gyakorlati egyháztest-megnyilvánulás van:

1. A béna testű gyülekezet. Amikor még vannak gondolatok, de már nem tudnak mozdulni a tagok. Krisztus még szól (a prédikációban, a temetésen, a hittanon), de már nem mozognak a gyülekezeti tagok. Már nincs szolgálat, misszió, evangelizáció. Elhalkul az imádság és az ének, a vigasztalás és a bátorítás, a testvéri beszélgetés és a vidám nevetés. A béna test tolókocsival közlekedik. A béna gyülekezetet is tolni kell, esetleg kívülről (segélyek és segítség által), egy-egy ember (lelkész, gondnok, ifivezető, testvérgyülekezet, felsőbbség) erőlködik a tolással. Itt az igehirdetés nem egyre hömpölygő folyam, hanem olyan, mint a sivatagban elvesző folyó. Belevész az emberi szívekbe. Elindul a forrás vize és egyre apad, végül teljesen eltűnik a száraz homokban és a száraz elmékben. A béna gyülekezet nem termel, csak fogyaszt. A tolókocsis emberrel és gyülekezettel nem lehet munkát végeztetni. Csak szánalomból segítjük, de valójában hatalmas teher. Nem szabad, hogy az egyház szánalomból éljen. Az igazi egyházzal mindenkinek megéri kapcsolatban lenni (a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében). Az egyházból kapja az ember a boldogságát, a békéjét, a tanácsokat, az áldást, a közösséget, a szabadságot, az örök életet, de a gazdasági boldogulását, a gyerekeivel való jó kapcsolatot, az egészséges személyiséget és kiegyensúlyozott családot. Az egyház akkor egészséges, ha nem teher, nem csupán szánalomból tartjuk fenn, hanem a legfőbb és legfontosabb érték a számukra.

2. A munkát végző Krisztus-test. Ez az erősödő gyülekezet. Mert ott van munkavégzés. A munka következtében erősödik a test. A szolgálat következtében egyre minőségesebb lesz a gyülekezet. Egyre jobban szerveződik és képzettebb lesz a munkatársi közösség. Itt a gyülekezet nemcsak fogyaszt, hanem termel, az isteni értékrend szerint hasznot hajt. A lelkész lelkesen és felkészülten prédikál. A jó prédikációk miatt többen jönnek templomba, és ezért még jobb lesz a prédikáció. Kiváltság presbiternek lenni, és egyre többen szeretnének ebben a kiváltságban részesülni, ezért még többen szolgálnak.

Rajtunk áll, hogy bénult, fogyasztói és tolókocsis gyülekezet, vagy termelői, erősödő és a világot is meggyógyító gyülekezet leszünk-e. Te melyiket szeretnéd?

Radvánszky Ferenc református lelkipásztor